Istók Anna: Semmiért egészen

A szerelem olyan, mint amikor a szél meglibbenti a függönyt. Nem a függöny, nem a szél.
A libbenés.

A Semmiért egészen című könyv olvasása során újból felsejlettek a fenti gondolatok, amiket nem is tudom hol olvastam, de az biztos, hogy örökre nyomot hagytak bennem, a könyv pedig újra előhívta őket. A szerelem ugyanis pont ilyen: egy pillanathoz kapcsolódóan megkapaszkodik a szívünkben, és törékenysége, múlandósága dacára örök életre szólóan mozdít minket valamerre. A libbenés. Könnyed és kiszámíthatatlan. A függöny és a szél metafizikai valóságába észrevétlen kúszik bele, felforgatva az anyag állapotának törvényszerűségeit. Az anyag, amiről hiszünk, sőt, tudunk valamit, és amit fenekestül fordít fel egy láthatatlan, lázadó jelenség. Szemfényvesztés. Csodálatosan szép szemfényvesztés.

Szabó Lőrinc azonos című verse sohasem ragadott meg annyira, mint mikor Istók Anna könyve alapján próbáltam értelmezni. A középiskolában valószínűleg még nem volt meg a kellő érzelmi és tapasztalati munícióm megszeretni ezt a csodálatos költeményt, ám most, pont most ismét szembe jött velem és teljesen maga alá gyűrt. A regény nagyon jó viszontválasz a magyar irodalom egyik legütősebb szerelmes versére, hiszen teljesen átlagos példán keresztül magyarázza meg Szabó Lőrinc keserűen felzúduló, tömör, sőt, kiábrándító sorait.A könyvet a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából recenziós példányként kaptuk, amit ezúton köszönünk.

Istók Annának pedig külön köszönettel tartozunk azért, hogy megkeresett minket és felhívta figyelmünket legújabb, 2019-ben megjelent regényére. Anna a Gödöllői Városi Könyvtárban dolgozik, így a Gödöllőt ismertető leírásainak hitelessége megkérdőjelezhetetlen. Ugyanígy a könyvekhez fűződő viszonya, ami írói stílusában abszolút nyomon követhető. Anna korábban megjelent munkája az Éhes felhő a napot címet viseli, emellett számos verse is napvilágot látott már.

Flóra furcsa lány. Okos, szép és szerelmes. Mindent felad ezért a gyönyörű érzésért: célokat, barátokat, önmagát. Nándi furcsa fiú, akinek a női trófeák száma ad útmutatást saját önértékelésének kesze-kuszaságában. E furcsa anyagok váltak eggyé és alkottak sajátos egyveleget. Született egy közös gyerek, majd szép lassan elindultak a már-már klasszikusnak számító elhidegülés útján. Ez önmagában még nem feltétlen szolgál egy regény alapjául, ám Flóráék esetében kapunk egy egészen különleges nézőpontot: a sorsét. Így pedig máris sokkal érdekesebb a sztori.

Istók Anna jó érzékkel mutat rá a sors olykor értelmetlennek tűnő játszmáira, amit hajlamosak vagyunk rém igazságtalannak tartani, miközben megfeledkezünk saját szerepünk jelentőségéről. Az írónő szerint 

az emberi önzés által lefestett igazságtalanság a színek tökéletes egyensúlya a sors palettáján. az emberi önzés által lefestett igazságtalanság a színek tökéletes egyensúlya a sors palettáján. 

Anna egy fölöttünk álló erő bőrébe bújva leült, és egy mindennapos történetét egy egészen újszerű aspektusból írt meg nekünk. Eleinte merész vállalkozásnak tartottam, hisz kicsit úgy éreztem, Anna túlzottan sok felelősséget vesz le szereplői válláról, mondván, a lépéseinket az eleve elrendeltetett sorsunk határozza meg, szabad döntési lehetőséget tán nem is kapunk, illetve azokért nem tartozunk felelősséggel, elszámolási kötelezettséggel. Szerencsére azonban nem erről szól a sors ilyen szintű szerepeltetése a könyvben. Sőt, rádöbbent, hogy a lépéseink nagyon is a mieink, a következmények kiszámíthatatlanságával viszont érdemes számolnunk. Döntéseink utóhatásai ugyanis fizikai képlettel vagy közgazdaságtani szabályokkal előre nem prognosztizálhatók A sors pedig itt kap szerepet: ha egy meggondolatlan lépés miatt borul az egész sakktábla, a figurákat valakinek, valahogy a helyükre kell pakolnia.

Őszintén bevallom, haragudtam mindkét főszereplőre. Flóra egyszerűen lemondott a szabad döntés jogáról és az ebből fakadó szorongást a kisfiára vetítette. Amikor Nándi úgy nyilatkozott a feleségéről, hogy hisztérika, mélységesen egyet tudtam érteni vele. Flóra egy korábbi elhibázott (?) döntésére alapozza egész jövőjét, vállalva azt is, hogy ezzel mindent kockára tesz. Valószínűleg emiatt retteg a felelősségvállalástól. Persze Nándi is megéri a pénzét, ő nagyon is túlértékelte azt a fajta szabadságot, amit korábbi éveiben űzött. Önző és nárcisztikus, sodródik és nem törődik a keretekkel.

Mindegyikük idealizált egy képet, ám mindegyik kép elég hazug volt ahhoz, hogy jól elrejtsék Flóra ás Nándi elől az igazságot.

A libbenés. Egy pillanat és elmúlik. A szelet meghazudtolja és láthatóvá teszi, a függönyt pedig még sokáig mozgásban tartja távozása után is. A szereplők újbóli egymásra találása kétséges. Ugyanaz a szél ugyanazzal az erővel, ugyanabból az irányból már nem jön többé. Elillan. Máshova bújik, máshol fejti ki erejét. A függöny hullámai átrendeződnek, majd újból függő anyagként várja a következő kölcsönhatást. Az élet örök változó és az alkalmazkodás olykor kínzó fajdalommal jár. Lemondással, elengedéssel, elfogadással. A sors elébe rohanni nem kifizetődő, sőt, veszélyes. A sors osztotta lapokat visszadobni az asztalra azonban ugyanolyan nagy felelőtlenség. Nándi egyenesen a szakadék felé rohant azzal a céllal, hogy szelet csináljon. Egy újat, új erőből, új irányból. Flóra pedig megfeszült és minden porcikájával tiltakozni kezdett saját, önálló boldogulása ellen. Nem. Nem ez vezetett a szétváláshoz, a válás csak körülmény volt ebben a történetben. A következmény ennél sokkal építőbb.De ezt inkább olvassa ki mindenki saját maga a sorokból!