Federico Andahazi – Szerelmesek a Dunánál

Ha idén csak két könyvet olvasol, az egyik mindenképp legyen Federico Andahazi Szerelmesek a Dunánál című kötete, míg kísérőnek egy olyan regényt válassz, ami mentes az erőteljes és minden részletre kiterjedő leírásoktól és a gyötrődés emberfeletti dimenzióitól. Kinyitod ugyanis a könyvet, belefogsz az olvasásba, képzeleted filmje pedig már az első képkockáknál óriási erővel ránt a történet letaglózó miliőjébe, egy ház ablaktalan, föld alatti helyiségébe. Nem mindennapi történet következik.

Federico Andahazi magyar származású író, Argentínában született 1963-ban. Nagyapja az az Andaházi-Kasnya Béla volt, aki a rövid ideig fennálló Magyar Királyság Pártjának alapító tagjaként és parlamenti képviselőként vált ismertté. Mind kormánypárti, mind ellenzéki pozícióból volt szerencséje megnyilvánulni a közélet színterén. A nagyköveti feladatainak teljesítése közben bekövetkezett magyarországi események hatására tiltakozásul lemondott tisztségéről és nem is jött haza többé. Buenos Airesben telepedett le. Unokája, Federico Andahazi pszichoanalitikusként kezdte pályafutását, majd az írás felé fordult. Számára az irodalom a képzelet által rekonstruált valóság, az igazságkeresés igényének életre szóló fenntartása. Számos írása jelent meg, munkásságát nem lehet egyetlen szálra felfűzni. Az általa képviselt műfajok palettáján a bűnügyi történetektől, a hétköznapi témákat érintő novellákon és a történelmi regényeken át, egészen a szexualitást körbejáró szakkönyvekig szinte minden helyet kap. Első könyve, Az anatómus 1997-ben jelent meg, mellyel kivívta az írói körök elismerését.

Ítéld meg a külső alapján!

Annak, hogy épp ezt a könyvet olvasom, számos oka van. Az egyik legfontosabb, hogy az én személyes karantén-kihívásom a régóta várólistás könyvek feldolgozása, hiszen – mivel erősen ajánlott a tömegeket vonzó helyek, s így a könyvesboltok kerülése, – nagyszerű alkalom nyílt az elfeledett és soha nem is olvasott könyveimhez nyúlni.

A másik, amiért épp ezt kaptam le a polcról, az a borító. A könyv külső megjelenése már sokadjára babonázott meg. Legelőször akkor, amikor megvásároltam. Nem tagadhatom, kizárólag a borítója miatt tettem a kosaramba habozás nélkül. Még a fülszöveg sem érdekelt, még csak bele sem lapoztam, hogy megnézzem, mennyire igazodik az elvárásaimhoz a tipográfia, ami nálam döntő befolyású egy könyv kiválasztása során. Aztán valamiért mégis kispadra került, ahonnan végignézte számos csapattársa remekelését, mégis meg tudta tartani a báját, amiért én első ránézésre beleszerettem. A borító tehát telitalálat, habár kicsit félrevezető is. A külcsín alapján egy második világháborúban játszódó romantikus történetet vártam, ami a Lánchídon bontakozik ki vagy ott ér szomorú véget, mindenesetre egy kellemes, szerelemi szállal fűszerezett korrajzra számítottam. Talán ezért sem került sor rá hamarabb. Nem rajongok az ilyen sztorikért. Aztán megtörtént, amire egyáltalán nem számítottam:

a felütés zsenialitása azonnal törölte a külső megítélésből fakadó skatulyát.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az első képek abszurditása fogott meg és tartott szorosan a könyv közelében mindaddig, amíg ki nem bogoztam a szálakat.

Szerelem feltételekkel

A Szerelmesek Dunánál című regény nagyrészt önéletrajzi vonatkozású. Az egyik fő karakter, Bora Persay alakját a nagyapjáról mintázta az író, vagyis egy sokat megélt politikus, nagykövet életének főbb pilléreit ismerhetjük meg, aki rajongott a festészetért, sőt, ő maga is festett és a második világháború során zsidókat bújtatott vagy menekített ki az országból, később pedig ő maga is emigrált. Bár mindez Andaházi-Kasnya Bélára is igaz, a fenti valójában Bora elnagyolt leírása.

Bora és Hanna a történelem viharain át, családjaik eredendő különbözősége ellenére is kitartanak egymás mellett. A szerelemből házasság lesz, a házasság pedig csodaszép, apró mozaikokból áll össze egy ragyogó egésszé. Hanna öntudatos, a vallását szülői nyomásra gyakorló zsidó lány, aki létezésének feltételeit nem a judaizmushoz köti, hanem belső szabadságának teret engedve fogadja be vallása dogmáit. „A maga módján” – ahogy ő fogalmaz.
Bora arisztokrata családból származó fiú, akinek egyetlen vallása a művészet. Bár apja fényes jövőt szán neki, Bora festészet iránti szenvedélye és szemmel látható tehetsége egyértelműen meghatározza életútját. Politikai tevékenysége is a festészet mentén bontakozik ki, ami egy valódi művész jellemét kölcsönzi neki: megvesztegethetetlen, egyenes és alkotó természetű.

Az idill azonban nem ennyire kézenfekvő, a történetvezetés nem lineáris, így a baljós végkifejletet már az első oldalakon leleplezik a szereplők. Az olvasó – még mielőtt összerakhatná a múltbéli események jelennel összeillő puzzle-darabkáit – egy sötét pincehelyiségben találja magát, ahova nem hatol be a fény, a legkisebb repedés mögött is falak feszülnek, a tér és az idő megszűnik létezni, és ahol Hanna kénytelen megbújni Andrissal, a férjével. Andris zsidó fiú, Hanna gyerekkori barátja, akit a lány családja Hanna tökéletes férjjelöltjeként emleget. A leendő ara azonban csakis barátjaként tudja tekinteni a fiúra. Mikor megismeri Borát, az Andrissal való kapcsolata is megszakad és csak később, a magyarországi zsidók helyzetének vészes hanyatlásával találnak ismét közös metszéspontot sorsuk vonásai. Hanna ekkor már Bora felesége.

Ellentétek ütközőpontjában

A könyv pikantériája az ellentétek ütköztetésében rejlik. A fent-lent, a múlt-jövő, az ellenség-barát, az élet-halál konfliktusa mindvégig szinten tartja a feszültséget és nem statikusan, ugyanazon karakterben vagy szituációban jelennek meg, hanem kiszámíthatatlanul bukkannak fel a történet során.

Mindez olyan lüktetést ad a könyvnek, ami folyamatosan mozgásban tartja az olvasó fantáziáját, érzékszerveink működésbe lépnek és a szereplőkkel együtt éljük meg helyzetük súlyosságát.

Hanna a metszéspont, a közös halmaz ebben a kavalkádban. Ő az, akihez fut minden szál. Ő képviseli az élni akarás halál felett aratott győzelmét, a pislákoló fényt a sötétségben. Vibráló személyisége egyszerre kiált gyámolításért, tiszteletért, elismerésért és megbocsátásért. Az általa cipelt, érzelem eredetű terhek minden szereplőt egyenlő arányban sújtanak. Andrist, aki képtelen megbékélni a gondolattal, hogy legfőbb ellenségének emberségén múlik élete és biztonsága. Borát, akinek a becsületén ejtett folt sohasem tud eltűnni maradéktalanul, legfeljebb az idő fakítani tudja azt. Margát, Bora második feleségét, akinek meggyőződése, hogy a férje a Hannával töltött évek hatása alatt áll abban a pillanatban is, amikor őt öleli.

A múlt eseményei örök sebet vájtak Hanna szívében, ám a Bora iránt valaha érzett szerelem és tisztelet minden gondolatába, érzésébe, mozdulatába befúrta magát. Két Hanna rajzolódik ki az olvasó lelki szemei előtt. Egyik egy sokat megélt, tisztességes és fennkölt férfi feleségeke, a múltban játszódó romantikus színdarab egyik főszereplője, aki elégedett, boldog és szerelmes. A zsidóüldözés azonban olyan új körülményeket teremtett a világban és Hanna legbelső rétegeiben, amik észrevétlenül lökték egyre távolabb a férjétől. Másik énje támogatást, sorsközösséget és sorsuk összefonódásában való egymásra találást keresett Andris személyében. Ez viszont már egy másik előadás más nézőponttal és más végkifejlettel.

Én és a könyv

Amikor befejeztem az olvasást, volt hiányérzetem bőven. Az utolsó jelenet épp olyan abszurd, mint a kezdőkép és talán még több kérdést hagyott hátra maga után, mint amennyi a regény során megfogalmazódott bennem. Végig bíztam abban, hogy Bora megkapja az őt nyomasztó kérdésre a választ, aztán az író az utolsó, mindent eldöntő pillanatban hagyott magamra, hogy gondoljam csak át jól az olvasottakat. Ez nem egy szerelmes regény vagy ha annak is szánta az író, a romantikát valószínűleg tudatosan mérte szűken a beteljesülés iránt ácsingózó közönségnek.

Létezik-e beteljesülés? Vagy amit végképp és teljesen a magunkénak hihetünk, az épp olyan törékeny mint a sorsunk?

Láthatjuk-e előre, mit ígér a jövőnk? És ha látjuk is, fel tudjuk-e mérni a jelenben hozott döntéseink jövőre gyakorolt hatását?

És ez csak egy-kettő abból a rengeteg kérdésből, ami azóta is itt kavarog bennem csillapíthatatlanul.

Szívből ajánlom!