Lábánné Hollai Katalin: Megszabadítottál szégyenemtől

Ahogy arra legutóbbi, vallási témájú posztunkban is hivatkoztunk, továbbra is terítéken van nálunk a bibliai iránymutatás által inspirált írói munkák bemutatása. Ezúttal Lábánné Hollai Katalin Megszabadítottál szégyenemtől című könyvét hoztuk nektek, amit recenziós példányként kaptunk a 777blog.hu berkeiben tevékenykedő írónőtől, és amit ezúton is nagyon köszönünk.

Óriási várakozással vettem kézbe Katalin könyvét. Nem csak a perspektíva miatt, ami – tudtam jól – rengeteg újdonsággal fog szolgálni, de bizonyos szintű érintettségem miatt is. Egy nő számára, aki már egészen kicsi lányként arról ábrándozott, hogy édesanya lesz, létezhet-e nagyobb veszteség, mint a gyermektelenség? Aligha. A szomorúság, a düh, a kilátástalanság időről időre egyre nagyobb terhet ró a gyermekáldásért küzdő párokra testileg, lelkileg, mentálisan egyaránt. Egy ilyen szituáció megviseli az egyént, megviseli a párkapcsolatot és hatással van a tágabb környezetre is, hiszen sokan részt vállalnának a fájdalomból, de a tehetetlenség ebben az esetben mindenkit ugyanolyan mértékben sújt. Katalin mondanivalójának vezérfonala e tehetetlenség, amit ő Isten szándékaként aposztrofál. Olyan akaratként, aminek célja van, aminek tökéletessége megkérdőjelezhetetlen, még akkor is, ha áldozatot követel.

Katalin e hitbéli meggyőződését mutatja be nekünk könyvében és bizonyítékként olyan bibliai nők történeteit hozza el, akik meddőséggel küzdöttek, és akiket Isten a maga tervei szerint végül megjutalmazott. E történetek révén a remény magvacskáit kaphatjuk, amelyekből bizalom és megnyugvás szökkenhet szárba, ha nagyon figyelmesen olvassuk Katalin sorait. Kilenc nő, akiket talán ismerünk, talán sohasem hallottunk róluk, de a történeteik, a fájdalmuk biztosan a miénk. Nem csak a meddőség ténye közös bennük, hanem az isteni gondviselés által nekik szánt ajándék is, ami – körülményeik ellenére sem – veszített fényéből, sőt minden gyermektelenségben töltött nappal egyre közelebb kerültek általa a lelküket megváltó békéhez. Sára, aki idős asszonyként adott életet. Rebeka, aki húsz éven át nem esett teherbe. Hanna, aki vetélytársakkal és megaláztatással küzdött. Az asszony, akinek súlyos egészségügyi problémái voltak. Sámson anyja, aki csak egy a sok közül. A sunemi asszony, akinek látszólag mindene megvolt, amit ember csak kívánhat. Ráhel és Lea, akik hitetlenül cselekedtek ugyan, de akik mindezek ellenére édesanyákká válhattak. Erzsébet, aki korához méltó bölcsességgel őrizgette törékeny titkát. Valahonnan nagyon ismerős az ő történetük. De vajon honnan, ha esetleg mégsem a Bibliából? A környezetünkből mindenképp. A szűkebb vagy tágabb családi körben, a barátaink között, a szomszédban, vagy a távoli ismerősök körében. Bárhonnan. Akármerre nézünk, ezek az „ősanyák” mind nyomot hagytak a modern nők sorsának fonalán.

„Nem könnyű ilyen állapotban beszélni az érzéseinkről, de ha figyelmes hallgatóságra találunk, az a legjobb, ha ki merjük mondani a legmélyebb érzéseinket, vágyainkat.”

Ha a gyermek iránti vágy elemi erővel tör felszínre egy nő életében, nagyon nehéz elhinni, hogy a be nem teljesedés hozhat feloldozást is. Katalin szavaiból azonban árad az isteni akaratban való feltétlen bizalom fénye, ami megvilágítja az előtte és számos sorstársa előtt álló utat.

Ami a könyvet sokkal többé teszi egyszerű elbeszélésnél, az a valóságossága. Katalin nem hagy megválaszolatlanul egyetlen felmerülő kérdést sem. Amikor korunk meddő nőinek küzdelmeivel szembesülünk, azonnal a tudományos válaszokat keressük a miértekre. Katalin viszont ennél sokkal mélyebbre hatol, betessékel magánéletének legrejtettebb zugaiba és megmutatja nekünk, mennyire esendő az ember, amikor veszteség éri. Rámutat, hogy a meddőség orvosi feltárása teljesen irreleváns a gyermektelenség érzelmi vetületeihez képest. A bibliai nők nem támaszkodhattak az orvostudományra, mégis megküzdöttek fájdalmukkal akár hosszú évtizedeken át. A közös sors felvállalásával az írónő kapaszkodót kínál, érintettsége miatt pedig egyes szám első személyben szólal meg, ami letaglózó hangvételt kölcsönöz az olvasottaknak. Ez a nyíltság és őszinteség olyannyira hitelessé teszi Katalin szavait, hogy eszünkbe sem jut kételkedni az üzenetben. Az üzenet, ami mindenki számára ugyanaz, mégis kicsit más. Mert más a múltunk, más az életcélunk, más a habitusunk, más az Istennel való kapcsolatunk, ám nőként, családtagként, barátként, emberként ugyanazt akarjuk: boldogan, elégedetten, békében élni önmagunkkal és a minket körülvevő világgal.

Szívből ajanlom.

(Kiemelt kép forrása: 777blog.hu)