Munkahelyen olvasni vagy nem olvasni, ez itt a kérdés

Inkább azt kellene mondanom, hogy illik vagy nem illik olvasni az irodában? Tegye szépen mindenki szívére a kezét, és őszintén mondja azt, hogy „ÁÁÁÁ dehogy, én még egyszer sem olvastam a munkahelyen.” Tudom nem mindenki munkája olyan, hogy lopva pár percet lehet olvasni, de szerencsére a tömegközlekedés ad erre lehetőséget. Én buszon, vonaton, villamoson, orvosi rendelőben mindig olvastam illetve olvasok. Így adott volt, illetve adott, hogy a munkahelyemen is ott lapult illetve ott lapul a könyv a táskámban, bár már csak ritkán tömegközlekedek. Soha sehová nem indulok el könyv nélkül. Képtelen vagyok rá, valahogy azt érzem, ha nincs nálam könyv nem vagyok teljesen egész. Akkor is ott van nálam a könyv, ha végül egy árva szót sem olvasok belőle, csak hozom meg viszem, de nyugodt vagyok már csak a tudatól is, hogy nálam van.

Az utóbbi időben azért szépen átrajzolódott olvasási szokásaim térképe. Mivel elköltöztem Balmazújvárosból már nem olvasok vonaton. 4 éve elköltöztem Debrecenből így nem olvasok sem buszon, sem villamoson. Már nem dolgozom sem az áramszolgáltatónál, sem a gázszolgáltatónál, így nincsenek gigantikusan hosszú napjaim az irodában, melyből nem tagadom volt, hogy csaltam az olvasás javára. Hol csak kicsit csaltam, volt, hogy egy fél könyv is lecsúszott… Aztán megboldogult jánykoromnak vége lett. Szer’usz világ, jött az új élet. Esküvő, jöttek a gyerekek… Alig tudtam beleszuszakolni a napokba az olvasást. Majd kialakult otthon is a lopott percek, a napközbeni néhány oldal. Ilyen helyeken olvastam: 3-5 oldal a toaletten, 10-20 oldal fürdés közben, kb 20-50 oldal déli alvás időben, majd pedig este mikor már mindenki aludt és mély csend ült a házra végre nyugodtan olvastam, kb 3 oldalt, mert olyan fáradt voltam, hogy azonnal belealudtam a könyvbe.

Most valahogy egy kicsit megint máshogy van. A gyerekek kicsit nagyobbak lettek, járnak bölcsikébe ovikába, önállóbbak, új szakaszba léptünk, én is újra dolgom. A munkahely közel van, így utazási idő nincs, a bringán nehéz lenne olvasni. Örömmel kezdtem neki az új munkának, jól is érzem magam benne, viszont vannak napok, amikor munka közben is azon jár az eszem, mi történik és hogyan meg miért, meg ki kivel, és akkor vajon mi lesz? Amikor akad üresjárat, amikor nem bírom megállni, mert nem mellesleg változni sem bírok, egyszerűen ki kell nyitnom a könyvet, mert szétvet a kíváncsiság meg az izgalom. Nem bírom, meg kell tudjam mi történik Makrancos Milike és Felfújt hólyag Ambrózy báróval.

Szóval olvasni, vagy nem olvasni? Naná, hogy olvasni. Viszont munkahelyen inkább nem illik, mint illik, de a fene egy meg, mikor majd megesz a penész… Ugye ti is voltatok már így?

Ui.: A kép az otthoni iroda sarkomban készült, ahol a könyvajánlók is születnek. Nem mellesleg remélem megértitek, hogy miért vagyok olyan izgatott és feszült, meg elkalandozott. Böszörményi Gyula Ambrózy báró sorozata teljesen rabul ejtett. A Leányrablás Budapesten befejezése óta készül az ajánlóm a könyvről, de amint látjátok már a harmadik részt olvasom, Ármány és kézfogó címmel. De ígérem pár nap és olvashatjátok a cikkem. Betekintő következik. Ja és ne feledd #olvasshazaitis

„Olvastam már könyvet nem egyet nem kettőt, igaz “felfújt hólyagról” és “makrancos kisasszonyról” kosztümös detektív sztorit még nem. De az is igaz, hogy még egy ilyen pökhendi, morcos, női nemet semmi sem vevő alakkal nem találkoztam. De nagyon bírom, hogy Ambrózy báró nem az a tipikus herceg karakter, aki megjelenik és még a nap is elolvad tőle, és lába elé hullanak a lányok. Viszont előfordul, hogy hulla van a lába előtt…. Na de ne szaladjunk ennyire előre.”