Amikor a legsötétebb óránk ketyeg

„Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket.”

Winston Churchill 1940 május

 Legsötétebb óra… Mit jelent ez? Mit jelenthet ez 1940-ben? Milyen lehet azt tudni, hogy ott a csatorna másik oldalán tör előre a “gonosz”, aki kegyetlen és nem néz senkit és semmit? Ki nem ismer se Istent se embert? Milyen lehet rádióban azt hallani, hogy a háború újra eljött, és a harcot ismét fel kell venni? Elképzelni sem tudom. Fogalmam sincs milyen lehet az, amikor eljön egy ország legsötétebb órája. De mit mutat nekünk ez a film? Megmutatta azt, hogy a legsötétebb óra nem csak egy emberé, hanem a nemzeté, az emberiségé. Hogy a háború nem csak kint a csatatéren folyik. A háború az asztalnál ülve is vívódik. Sőt, ott vívódik csak igazán. Rég rájöttem már, hogy a háborúk a nagyok játszmái, akik csak úgy döntenek országokról, határaikról, a legborzasztóbb, hogy ők döntik el ki az, aki feláldozható, ki az, aki használható még valamire. Ki az, akinek a földjét ki kell aknázni. Felosztják maguk között a világot, anélkül, hogy a felosztottat megkérdeznék, hogy „Ti ehhez mit szóltok?” Nem nem, az senkit nem érdekel. Jól megtanultam, hogy a háborút győztesek írják, meg a krónikások, meg az asztaloknál ülő, írógéppel csattogó kisasszonyok. Végülis, ki tudja mi az igazság? Talán a világ elől titkosított „kockás füzetek”.  Ezek a csaták éles szavakkal, nagy vitákkal, eget-földet rengető beszédekkel dőltek el. Winston Churchill 2 háborút vívott. Egyet Hitlerrel, mintha az önmagában véve nem lenne elég, és egy attól is nagyobbat, és lelkileg megterhelőbbet a háborús kabinettel. Nem szerették, nem tisztelték, rettegtek tőle. De egy valaki végül még is bizalmat szavazott neki. A Király. VI. György király. 

Kedves Olvasók, most egy filmes írással jelentkezem. De mit is tudhatunk A legsötétebb óra című filmről?  2017-ben mutatták be, Joe Wright rendezésében, amerikai-brit háborús és életrajzi dráma, Gary Oldman főszereplésével, amely Winston Churchill miniszterelnökségének első hónapját mutatja be, 1940. májusát. Ekkor dönti el Churchill, hogy nem kezd béketárgyalásokba Adolf Hitlerrel. Nem hajt fejet egy “szobafestőnek”! Ez a döntés adott irányt az Egyesült Királyság politikájának az egész II. világháborúban.

1940 május, a német hadsereg épp legázolja egész Európát. Sorra buknak el Európa országai, Belgium és Hollandia, Franciaország hanyatlik. A német hadigépezet pedig minden erejével tör előre Anglia irányába. És mi történik ekkor a szigetországban? A nem túl népszerű politikust, Winston Churchillt kérik fel miniszterelnöknek, miután az ellenzéki Munkáspárt lemondatja Sir Neville Chamberlaint. És mit várnak az új miniszterelnöktől? Természetesen azt, hogy elvégezze a „piszkos munkát”, megkösse a Nagy-Britannia számára kedvezőtlen békeszerződést, ő azonban erről még csak hallani sem akar. Megbízhatatlannak tartja a németeket. Vannak ugyan észérvei is, de főleg hazafias eszméi és álláspontjai vannak. De még is elmélkedett a békekötésről. Fontolóra vette azt. Hiszen szorongatta a saját pártja, és a háborús kabinet. Tudta, hogy az invázió a küszöbön áll. A közvélemény felkészületlen, a nép “gyönge” hozzá, a király szkeptikus volt, egy ideig bizalmatlan. Szervezkedtek ellene. Akkor még senki sem tudta, illetve tudhatta, de utólag már persze világos, hogy a békekötésre semmilyen esély sem volt. De ott és akkor még nem lehetett tudni, hogy ez nem olyan háború, mint a többi!! Ez a második világháború! Itt nem hasznosíthatók a korábbi tapasztalatok. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét. Végül mit tett? Felült a metróra. Eljött a tisztán látás ideje. Ő hatott az emberekre, és az emberek hatottak ő rá. Churchill ezután döntést hozott. Nincs meghajlás, küzdeni kell!

De ki volt Sir Winston Churchill? Ha egy szóval akarom jellemezni, azt mondom polihisztor, bár ez így túl egyszerű lenne. Kiemelkedő képességű államférfi, szónok és stratéga, a brit hadsereg tisztje. Rengeteg kitüntetéssel a mellén, sőt irodalmi Nobel-díjat kapott 1953-ban. Ez igazán szépen hangzik. De mégis milyen ember volt? Ki állt ezek mögött? Egy megosztó személyiség. Őt valaki vagy kedvelte, vagy nem. Rá inkább az utóbbi volt jellemző, de nem különösebben foglalkozott vele. Férj volt, szerető férj. Öt gyermek édesapja. Nyers modorú, csípős, fanyar humorral bíró egyedi személyiség. Mondhatom azt is, hogy a történelem igencsak extravagáns alakja, aki sokat szivarozott, és sok alkoholt fogyasztott. De számít ez, ha van képessége arra, hogy egy országot győztesen vezessen ki egy háborúból? Azt gondolom nem, nem számít, ha képes józanul gondolkodni, és győztes csatákat vívni.

Hogy én mit éreztem a film közben? Teljesen a hatása alá kerültem. Pislogni is alig tudtam, levegőt is alig vettem. Mélyen érintett. Meghatott. Könnyekre fakasztott. Mély mondanivalóval bír. Tudom, hogy ez csak egy szemszög, és ha minden nemzet elmondhatná a maga verzióját, a maga szemszögét, akkor ezer verzió születne. De én akkor is szeretem ezt a filmet, mert nem csak a háború tényét hordozza magában. Olyan emberi tulajdonságokat, mint a rettegés, a félelem, de nagyobb volt a nemzeti öntudat, a hazafiasság érzése. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ma ilyen nincs az emberekben, de mi már nem tudjuk milyen küzdeni a nemzetért, a szülőföldért. Tegye a szívére mindenki a kezét, amikor azt kérdezem, ma ki állna Dobó István mellett Eger falain? Ma ki feküdne a fronton egy árokban? Semmi gond a nemlegessel válasszal, a többség azt mondaná, én is. Mi már mind békeidőben születtünk. Hála az égnek mi nem tudjuk igazán mit is jelent egy háború. Pedig nem is olyan régen a „szomszédban” dúltak az indulatok. Élénken él még az emberek emlékezetében a Délszláv háború. Szerencsésnek érzem magam, hogy minket mindez elkerült, és a békebeli idők „áldozatai” vagyunk. Ennyit változott a világ. Európában a nagy háborúk idejét felváltotta a törékeny béke korszaka. De sok helyen békétlen még a világ. Talán jobb volt akkor, amikor még nem volt „hiperszuper” gyorsaságú internet, ekkora közmédia, nap 5 híradó, televízió, nagymértékű információ sokk, manipuláció, álhírek, félelem, és pánik keltés. Bár a valós és igazi híreket is könnyebb volt elrejteni, gondolok itt a 33 évvel ezelőtti csernobili atomkatasztrófára.  A legbiztosabbnak vélt hír az volt, amit az ország első emberei elmondtak a rádióban. De milyen érzés lehetett elmondani az igazságot? Kimondani VI. Györgynek azt, hogy a nyugalomnak vége, eljött a fegyverek ideje. És milyen érzés lehetett ezt hallani? A II. világháború nem csak Anglia, vagy Európa legsötétebb órája volt, hanem a szíveké is….

Mindenkinek megvan a maga legsötétebb órája nektek is Kedves Olvasóim, nekem is. A lélekbehatoló sötétség pillanata, amikor döntést kell hoznunk olyan dolgokról, ami akár az életünket befolyásolja. A legsötétebb óra legyőzése bátorság. Bátorság túl lépni önmagunkon. Bátorság kőfalaink megrengetése. Bátorság felégetni hídjainkat, és azok romjain újakat építeni. A legsötétebb órában bátorság megfogni a másik kezét, megszorítani, és el nem engedni soha.

“Győzelem bármi áron, győzelem minden iszonyat ellenére, győzelem, bármilyen keserves legyen is az út. Mert győzelem nélkül nincs tovább élet. “

Winston Churchill

Jó film nézést!