A száműzött Királyné

„… szivárvány ragyog fenn az égen, higgyél hát a mesékben, és álmod egyszer majd valóra vál…”

Előttem van, ahogy Hamupipőke énekli ezt a dalt, akinek a története nagyon hasonlít Géraldine életéhez, bár Hamupipőke nem élt száműzetésben 63 évet. Ő boldogan élt, amíg meg nem halt. Apponyi Géraldine, Magyarország “fehér rózsája”. Nagy múltú gazdag családban született, de az I. Világháború után a család elszegényedett. Imádott édesapja idő előtt távozott. Végül találkozott a herceggel, akivel szerelmesek lettek, összeházasodtak, boldogan életek és uralkodtak. Tényleg olyan, mint egy valóra vált álom. De túl szép ez így, hogy igaz legyen, főleg azekben a zavaros, újabb háborútól fenyegető vészterhes időkben, amikor Hitler és Mussolini erős szárnyait bontogatja, a II. világháború előestéjén. De a szívnek nem lehet parancsolni, még akkor sem, ha ez a találkozó meg volt szervezve, és erős diplomáciai alapokon állt. Az őszinte érzelmek magvai egyből szárba szöktek. Tudták és érezték, hogy ez nem az az erőltetett kényszer szülte muszáj házasság lesz. És valóban nem. Őszinte jóban rosszban, holtomiglan holtodiglan, együtt, egymásért.

Apponyi Géraldine halálának 18. évfordulója alkalmából fogadjátok szeretettel írásomat a Száműzött Királynéról.

Géraldine történetét, Joséphine Dedet francia írónő tárta a nagyvilág elé. A könyv 3 nagy fejezetre van tagolva, és azon belül több alfejezetre oszlik. Rengeteg levél, naplóbejegyzés, idézet és fotó színesíti a könyvet. Valamint a Királyné családfája. Hogy miért volt számomra annyira megindító és különleges ez a történet? Mert az írónő annyira közel hozta Géraldine világát. Igazi ritkaság, szerencse és óriási megtiszteltetés, hogy ők ketten leveleztek, beszéltek telefonon, sőt 1996-ban találkoztak is. Együtt teázott Géraldine-val és húgával, Virginiával. A Királyné Joséphine rendelkezésére bocsátott minden dokumentumot, levelet, melyeket teljesen szabadon használhatott fel könyvéhez. Az Írónő érdeklődését az is táplálta, hogy a szülei szoros baráti kapcsolatot ápoltak a Királyné Franciaországban élő féltestvérével, aki sokat mesélt nekik nővére nem mindennapi életéről, a politikai viszonyokról, a II. világháború viszontagságairól, a száműzetésről, nehézségekről, hidegháborúról, kommunizmusról. Arról, hogy Zog király mennyit küzdött azért, hogy visszatérjenek Albániába. Szenvedtek a folytonos kudarctól.  Így a könyv nem csak egy „egyszerű” romantikus történet, vagy életrajzi- és családregény, hanem komoly történelmi, és diplomácia történet, amely magában hordozza nem csak Albánia, de egész Európa történetét is. 

1915. augusztus 06-án Budapesten született Géraldine (teljes neve: Gróf Apponyi Géraldine Margit Virginia Olga Mária), Gróf Apponyi Gyula, politikus, királyi kamarás, és Gladys-Virginia Steuart, amerikai dohányültetvényes családból származó milliomos nő, első gyermekeként. Anyai ágon gazdag ír-amerikai és skót-amerikai család áll mögötte, míg apai ágon az akkoriban az egyik legillusztrisabb magyar arisztokrata család, az Apponyi família. Az apai ágon jelentős a Habsburg jelenlét, hiszen a felmenői bejáratosak voltak a császári udvarba, mint a Császár kamarása, titkos tanácsadó, de apai nagyanyja a Császárné udvarhölgye volt. Mindemellett rokonság is fűzte őt az európai uralkodó családokhoz.

1924-ben alig 8 éves volt, mikor édesapja elhunyt. Ezután a családi viszonyok nehézkessé váltak. Rengeteget utaztak, költöztek, édesanyja újra házasodott, ami megviselte őt és húgát, Virginiát. Végül ők ketten Magyarországon „telepedtek le”, az öccsük, Gyula, az édesanyjukkal, valamint a születendő féltesvéreikkel maradt. Géraldine és Virginia tanulmányaikat külföldön végezte, a Bécs melletti Pressbaumban, a Sacré Coeur katolikus zárdaiskolában. 

Apponyi Géraldine alig 22 éves volt, amikor Tiranába, Albániába utazott, azért, hogy megismerkedhessen Albánia uralkodójával, I. Zog királlyal. Találkozásuk előre el volt tervezve. Ebben az időben a királynak már komoly házasulási szándékai voltak, és ezekben a napokban Zog király több fiatal lánnyal is találkozott, de egyik sem nyerte el a tetszését. A jövendőbelijéről határozott elképzelései voltak. A külső adottságok mellett, fontos volt, hogy a szellemi és lelki tulajdonságai is alkalmassá tegyék arra, hogy uralkodó lehessen, valamint, ha már a választás lehetősége fenn állt, akkor osztrák vagy magyar arisztokrata családból származzon. Géraldinet is egy fénykép alapján választotta ki az uralkodó. Aztán diplomácia ide, diplomácia oda, senki sem gondolta, hogy szerelmi házasság lesz belőle. Így 1938. április 27-én ők ketten valóban őszintén mondták ki a boldogító igent. 

 Zog király és Géraldine az esküvőn

 Az ezt követő politikai fenyegetésektől terhes időkben Géraldine nem tétlenkedett, aktívan részt vett az ország alakításában, és őszintén megszerette népét, tanulta a nyelvet, felfedezte a vidéket. Szerelmes lett Albániába, és teljes szívvel lélekkel elkötelezte magát mellette. Boldogságukat tetézte, hogy a Királyné gyermeket várt, annak ellenére, hogy gyűltek a felhők Zog király, és Albánia feje fölött. Küszöbön állt az olaszok, Mussolini fasiszta államának, támadása. Ami természetesen meg is történt 1939 április 5-én, azon a napon, amikor a trónörökös született. Az offenzíva „érdekessége”, ami igazán alantas egy mélyen katolikus országtól, hogy a támadás húsvétkor volt, ami a feltámadás ünnepe, és nem a megtámadásé… 

„A jegyessége alatt Géraldine minden reggel a katolikus templomban imádkozott, és az albánok összességében nagyon pozitívan reagáltak a jelenlétére, hiszen Albániában nem volt harc a muszlimok és a keresztény kisebbségek között. Nagyon sok volt a vegyesházasság, a vallási közösségek között harmónia uralkodott.”

Joséphine Dedet

Ezzel megkezdődött a száműzetés időszaka. Egy fájdalmas vándorlás országokon keresztül. Egy hontalan bolyongás a világban, ahol hiába keresték, nem találták a hazavezető utat. Évtizedeket, történelmi korokat átívelően várták, hogy eljöjjön a hazatérés ideje. Európa több pontjáról nézték végig a II. világháborút, a hideg háborút, a kommunizmus felemelkedését, a forradalmakat. A száműzetés ideje alatt több országban megfordultak. Főbb állomások: Anglia, Egyiptom, Spanyolország és Dél-Afrika voltak. Az elűzött király már nem érhette meg a kommunizmus összeomlását, 1961-ben Franciaországban elhunyt. Géraldine királynénak 63 év várakozási idő jutott. 63 év száműzetésben. 63 hosszú év reménykedéssel, hogy minden jóra fordul. Végül férje, Zog király álma valóra vált, és visszatért választott népéhez, kikhez egész életében hű maradt. Visszatért. Visszatért meghalni. Ugyanis 2002-ben hazalátogatott Albániába. A száműzött királyné ugyanebben az évben, Tiranában hunyt el.

„Annyira szerette a férjét és a férje országát, hogy soha nem bánt meg semmit. Nagyon nehéz élete volt, mindig azt mondogatta, hogy ő nem kívánt ilyen kalandos életet magának. Szívén viselte azoknak az albánoknak a sorsát, akik a kommunista uralom alatt sínylődtek, és azokét, akik a fasiszták, majd a kommunisták miatt külföldre menekültek. Tudta, hogy nem ő az egyetlen, aki szenved, és sosem feledkezett meg az albán emberek szenvedéseiről. Emellett tisztában volt a magyarok szenvedéseivel is, és sokkolták a magyarországi események, különösen, ami 1956-ban történt”

Joséphine Dedet

 Zog király, Géraldine és Leka

A könyv olvasása közben sokféle érzés kavargott bennem. Egyrészt tiszteletet éreztem a királyi pár iránt, hogy emelt fővel viselik a száműzetés hosszú éveit. Másrészt szomorú is, mérges is és felháborodott is voltam, hogy csak úgy jön néhány nagyhatalmi vezető, aki úgy gondolja ide-oda tologatja országoknak a határait, innen elvesznek, máshol odatesznek. Nem is értem, honnan vették a bátorságot ahhoz, hogy önhatalmúlag eldöntsék melyik ország fontos, melyik nem, ki a feláldozható, ki az, aki potenciálisan használható még valamire? Tudom, hogy a történelmet a győztesek írják, (meg a krónikások) de ez még senkit sem jogosít fel arra, hogy egy országot, vagy annak részeit ide oda csatolgassa. (1920. június 4. Trianoni békeszerződés). Már megint a gyarlóság, a folyamatos hataloméhség. Már megint a zsarnokság, az elnyomók és elnyomottak, és az üldözők meg az üldözöttek motívuma. Nem hiába mióta ember él a földön, tudjuk, hogy mi mindenre vagyunk képesek. Ezen érzelmi csapongások végett döntöttem úgy, hogy a politikai és történelmi eseményekre kevesebb figyelmet fordítok írásomban. Nem mellesleg, ha mindent elárulok, akkor nem marad izgalom nektek Kedves Olvasóim. 

Igazándiból véletlenül bukkantam rá Apponyi Géraldine történetére. Céltalanul keresgéltem, hátha találok egy jó könyvet. Találtam szerencsére. Be kell vallanom, hogy eddig soha nem hallottam az írónőről. Fogalmam sem volt, hogy ki ez a Gróf Apponyi Géraldine? De megragadott a könyvborító és a cím. Szöget ütött a fejemben a kérdés, hogyan és miért, meg mit keres egy ilyen szép magyar lány Albánia trónján? Végül ő is az uralkodókkal tele zsúfolt polcomra került. Furcsa módon ez a történet is bebizonyította, hogy koronát viselni, nem kis teher, de bebizonyította azt is, hogy a koronát is emberek viselik. 

Jó olvasást kívánok. 

A könyvről többet ITT tudhatsz meg.