Viktória, egy korszak kezdete

Daisy Goodwin: Viktória

“Nagyot tévednek azok, akik lebecsülnek egy nőt!”

Daisy Goodwin

Örömmel jelentem, hogy visszatértem a királynők és a csodálatos könyvborítók világába. Székhelyem ezúttal a Brit Birodalomban volt található, az 1800-as évek első felében, és Viktória királynő társaságában töltöttem kevés szabadidőm egy részét. Nem tehetek róla, imádom a történelmi regényeket, a királyi családokat, a csillogó-villogó báltermeket, a keringőt, a szép ruhákat, és a döbbenetes képmutatást, ami mögötte van.

Mikor elkezdtem olvasni a könyvet és egyre jobban haladtam előre, és megismertem a Királynőt, azt éreztem, hogy rajongok ezért a 150 centis, szeszélyes és szeleburdi lányért. Alexandrina Viktória. Egyedi név, és egy különleges teremtés, aki egy korszak szimbólumává vált. Olyan tartás volt benne, elszántság, és határozottság. Csöpp alakjából a kezdetektől foga sugárzott valami megfoghatatlan. Ízig vérig uralkodó volt. Későbbiekben csak Viktória néven uralkodott. Egész gyermekkorát Kensingtonban töltötte. Ott élt éldegélt anyja és Sir John Conroy maximálisan felügyelt és irányított burka mélyén. Senkije nem volt, sem ismerősök, sem barátok, senki… Csak Dash.

1837-ben alig egy hónappal a 18. születésnapja után megérkezett egy szomorú, de várva várt hír, IV. Vilmos elhunyt. Így Viktória trónra lépett. Egyedül, és önállóan uralkodhatott. Az első pillanattól kezdve tudta mit akar, a lehető legtávolabb tudni magától a gyűlölt Sir John Conroyt, aki a távolságot anya és lánya között sok év alatt szakadékká mélyítette, valamint egyedül a vállán vinni az országot és annak összes gondját. Nem tudta mit vállal, és azt sem tudta, hogy mindkettő ennyire nehéz lesz.

Uralkodásának első percétől kezdve minden lépését árgus szemekkel figyelték. Annyi rosszakarója volt, mint égen a csillag. Igazándiból senki nem hitt benne. Tapasztalatlan buta kislánynak tartották. Mindenki azt várta, hogy hibázzon. És igen hibázott is, nem kicsit. Hallott egy pletykát, aminek hitelt adott, és a következményeivel nem számolt…

Felkavaró érzés olyan könyvet olvasni, ahol a középpontban egy fiatal határozott, de akaratos lány áll, akit hárpia módjára vesznek körbe a férfiak. Intrika, ármánykodás, látszat tisztelet, féltékenység, irigység, gyűlölet veszi körül, és mérhetetlen hataloméhség. Egymást ki nem állható emberek szövetkezése a régens pozíció megszerzéséért. Mindenhonnan a nyomás nehezedett rá. A Hastings ügy miatt a népe gúnyolta. Sir Conroy miatt kerülte anyja társaságát, ami megint csak szóbeszéd tárgya volt. Nem értett az uralkodáshoz, de királynő akart lenni. Voltak pillanatok amikor nem hitt saját magában sem. De még is volt egy ember, aki a kezdetektől fogva hitte, hogy nagy királynő lesz belelő. Lord William Melbourne. Kettejük kapcsolata igen érdekes volt. Szintén sok pletykára adott okot. Volt közöttük vonzalom is, sőt talán szerelem is, soha ki nem mondott érzelmek kuszasága. Egy erős férfi oltalmára vágyó „kislány” plátói „szerelme”. De Lord M, aki végtelenül hűséges volt a koronához, az országhoz, és családja emlékéhez, soha nem élt vissza a helyzettel, még akkor sem amikor Viktória felkínálta azt. Végül minden akarata ellenére belépett az életébe Albert. Minden boldogságok forrása lett, bár eddig a felismerésig rögös út vezetett…Nem mellesleg ott van a szabály, hogy a trónon lévő királynak illetve királynőnek kell megkérnie a választott vagy kijelölt személy kezét. Ha a boldogságtól való félelem nem lett volna elég erős, akkor ez a csavar csak fokozta az izgalmakat. 

Folyamatos közszereplés, állandó mosolygás. Sosem mutatni azt mennyire fáj. Integetni akkor is, ha nem integetnek vissza. Köszönteni a népet akkor is, ha fütyülnek, ha gúnyolnak, ha a nevetség tárgya vagy. Örülni akkor is, ha sírni lenne kedved. Ilyen lenne egy fiatal királynő élete? Politika, parlament, hadsereg, lázadók, felkelések. Imádtam minden pillanatot. Magamon éreztem a nép haragját, az árgus tekinteteket, a gyönyörű ruhákat, Albert pillantásait. Lelki szemeim előtt láttam Windsort, az akkori Londont. Még a zenét is hallani véltem, ami az estélyeken szólt, csak épp nem álltam fel táncolni. Tökéletes időutazás.

Szívből remélem lesz folytatás, hiszen Viktória királynő 63 éves uralkodása nem volt mindennapi. Hosszú évek alatt bebizonyította, hogy a királyok nem istenek, egyszerű halandó emberek, több joggal és egy korona súlyával a fejükön. Zárszó gyanánt pedig azt gondolom: