A forgatókönyv jó könyv?

J.K.Rowling: Legendás állatok és megfigyelésük, az eredeti forgatókönyv

A forgatókönyv jó könyv? Egyáltalán könyv? Persze, hiszen benne van a nevében… Válaszoltam meg magamnak ezt a buta kérdést. Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem, amikor neki kezdtem A legendás állatok és megfigyelésük forgatókönyvének olvasásába.

A forgatókönyveknek van az a megfoghatatlan titokzatossága, hogy ott rejlik benne egy egész film. Minden mozzanat, minden egyes elhangzott szó. Most pedig ez a titokzatosság itt van előttem. Olvashatom, lapozgathatom, látom a szemem előtt a filmet, sőt szinte hallom a szereplők hangját, a zenét. Nekem kicsit olyan volt, mintha producer lennék pár órára. Érdekes, hiszen láthatok egy filmet leírva, csodás borító alá zárva, amit bármikor leemelhetek a polcról. Szóval igent mondok. Igen, jó könyv. A forgatókönyv jó könyv. Főleg ilyen fanatikusnak, mint aki én vagyok. Ennek a kiadásnak nagy előnye, hogy nincs regény elődje, így kevesebb kritikával élünk, és az előítélet is alacsonyabb.  Vagy pont emiatt túl nagy az elvárás? Itt nem tudom mihez hasonlítani a könyvet, csak a filmhez. Itt, ami a legjobban tetszik, hogy van időm átgondolni a dolgokat, mérlegelni. Elhelyezni a dolgokat térben és időben. Ugye a film az pörög, dübörögnek a hangok, gyorsan váltanak a képek, villog az egész a sok varázslattól, mindent készen kapunk, csak épp nincs időnk közben átgondolni a látottakat, mert akkor a film többi részéről lemaradunk. Így elvesződhet a fonál, vagy lemaradunk az összefüggésekről. Főleg a moziban, mert azért otthon ha akarom megállítom a filmet. 

Kicsit elfogult is vagyok, mert nekem Harry Potter és világa jéghegyeim egyik csúcsát képezik. Rajongok mindenért, ami vele kapcsolatos, bár a filmek nem azt adták, amit vártam. A könyvek túl jók, és a filmek túl hiányosak. Nyilván nem lehet mindent vászonra vinni, nem is kell. Látványosak, ahogy azt elvárhatjuk, varázslatos az biztos, de egyik sem lett a szívem csücske. Velük ellentétben a Legendás állatok és megfigyelésük tetszett. Eleve fejlődött a filmes technika, látványosabb és kidolgozottabb lett minden, és engem tényleg elvarázsolt. Bár kicsit sem vagyok filmes szakértő, így nem is akarok belebonyolódni ennek magyarázásába. Viszont jó volt látni, hogy Hagrid kiskedvencei megelevenedtek.

Nem mellesleg jó tudni, hogy hajlamos vagyok felbőszült randalór módjára berontani a könyvesboltba mihelyst megtudom, hogy valami új jelent meg a varázspiacon. Nem tagadom hóbortos vagyok. Úgy nyugodt a lelkem, ha minden könyv jelen van a polcomon. Egyébként is, nézzük már meg ezt a borítót! Azt gondolom egy nem Harry Potter rajongónak is megakad a szeme ezen a könyvön, hívogatóan gyönyörű a borítója, melyen számtalan legendás állatot figyelhetünk meg, mint például a furkászt, a halálszárnyat, és a viharmadrat vagy okkamit. És ha figyelmesek vagyunk felfedezhetünk még valamit ezen a borítón, a Halál ereklyéinek jelképét. 

A könyv belseje is elég figyelemreméltó, nem csak a szöveg elrendezése miatt, hanem a rajzok, és motívumok miatt is, amik önmagukban véve is szépek. Hiszen az addig elképzelt legendás varázslények hirtelen életre kelnek, majdnem kézzelfoghatóvá válnak. Azt is mondhatom, hogy egy újabb varázslat Rowlingtól, és csapatától… 

Rowling annyira tudja mi kell a népnek!!! Annyira tudja, hogyan kell a varázsvilág rajongóit topon tartani. Folyamatosan hoz valami újat, megmagyaráz dolgokat. Vagy ahogy a jelen helyzet is mutatja, górcső alá vonja a múltat. A múltat, ami hat a jelenre, azaz Harry idejére, és megmutatta milyen hatással lehet a jövőre nézve, az Elátkozott gyermek szemén keresztül. Egyébként meg nem gondoltam volna, hogy Göthe Salmander ilyen kulcsszerephez jut, és története egybefonódik a szökött Grindelwald történetével.

„Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.” – az örök érvényű Rowling igazság.

A cselekmény igazándiból két szálon fut. Végigkísérhetjük Salmander kalandjait New Yorkban, ahogy elkószált állatait próbálja begyűjteni. A másik szálon pedig a kicsit sem makulátlan Mr Graves ténykedését láthatjuk, amit megszállottan kutat egy obskurus után. Természetesen a szálak mégis csak összefonódnak. A legendás állatok visszakerülnek a méltán legendás bőröndbe, és New Yorkot kísértő rémek álarca is lehull. Az obsukrálónak „vége”. Mégis Mr Graves álarca csattan a legnagyobbat, hiszen alatta Grindelwald lapul… 

Hihetetlen, hogy Rowling sosem fogy ki az ötletekből. Igazi mágus, aki egy kimeríthetetlen varázsvilágot teremtett, ahol mindig lehet még egy kicsi mozaikot odatenni, még egy kicsit csavarni, és nem lesz unalmas. Számomra nem. Biztos felsőfokú rajongónak is kell lenni, hogy ezt érezze az ember, de nem lesz elcsépelt a történet, hiszen nem ugyanaz az esemény van újra és újra új köntösbe bújtatva, hanem érdemben az eddigiekhez méltó részletek szinte művészien hozzáadva. Bámulatos, hogy egy vonatút, a képzelőerő és a fantázia mire képes, illetve mire teszi képessé az embert. Rowlingtól már sok mindent megtanultunk, de mindig bebizonyítja, hogyha az önmagunkba vetett hitünk megingathatatlan, akkor bármire képesek vagyunk.

A fotókhoz a Harry Potter utazás a mágia történetében című könyvemet használtam fel, amiért szintén tempósan vágtattam, hogy gyorsan elfoglalja az őt megillető helyet a Potter könyveknek fenntartott kiemelt polcon.

„Megyek a szökevényekért, mert még bajuk esik. Idegen számukra a terep, ahol járnak, és a Föld legádázabb szörnyei veszik körül őket: emberek.”

Jó film nézést és olvasást.