Álmaim asszonya, avagy Nicolas Barreau az új Woody Allen?

A könyv Párizsban játszódik és egy könyvkereskedő férfi, Antoine Bellier átlagosan induló mindennapjába nyújt betekintést. A cselekmény a méltán híres Cafe de Flore kávéházban indul, ahol főhősünk a szokásos délelőtti szeánszát tartja, nevezetesen elfogyaszt egy croissantot és cafe créme-t amikor is ezt a szokványosnak mondható mindennapi rutint egy ismeretlen női szempár zavarja meg. A csendes kávézgatás nem is alakulhatna jobban, hiszen
főhősünk érdeklődését viszonozza Álmai asszonya, és búcsúzáskor a hölgy egy kis kártyát csúsztat a férfi elé, rajta a telefonszámával, valamint a következő találkozásra való invitálással. Antoine eleinte nem él az élet adta lehetőséggel, hiszen Álmai asszonya annak ellenére adta meg az elérhetőségét, hogy egy másik férfi társaságában fogyasztotta el kávéját, később azonban főhősünk reménykedni kezd a romantikus regényekbe illő egymásra találásában.

Ekkor azonban nem várt fordulat történik – egy fatális véletlennek és egy madárnak köszönhetően – ismeretlenné válik a telefonszám utolsó számjegye ezért innentől kezdve a cselekmény romantikus szerelmi történetből átcsap az abszurditás határát súroló komikumba, amikor is az olvasó nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen.

Főhősünk nem adja fel ezért elhatározza, hogy minden nehézség és bonyodalom ellenére továbbra is küzdeni fog Álmai asszonyáért és mindent elkövet annak érdekében, hogy mielőbb a nyomára bukkanjon. Antoine ezért egyre abszurdabb és képtelenebb helyzetekbe keveredik, mi pedig lélegzet visszafojtva figyeljük az eseményeket és szívünk mélyén drukkolunk Antoine-nak, hogy még időben megtalálja szerelmét.

„Igen, az embernek meg kell küzdenie a boldogságáért. A szerelemben és a háborúban minden megengedett. És az is rendjén való, hogy az ember minden adódó szalmaszálba belekapaszkodik.”

Nicolas Barreau

Együtt vagyunk vele lélekben mikor névtelen hívogatásait számon kéri egy féltékeny férj, zaklatás határát súrolóan telefonál egy emigráns nagyot halló orosz öregasszonynak, mikor a párizsi dugó kellős közepén egy taxisofőrrel aktuális belpolitikai kérdéseket vitat meg és persze a taxisofőrök mindig mindent jobban tudnak, valamint együtt vagyunk a végső küzdelemben is, amikor egy félreértésnek köszönhetően lekésünk egy – tres important – tényleg nagyon fontos esküvőt.

És hogy miért hasonlítom Nicolas Barreau-t Woody Allen-hez? Az abszurditáson túlmenően talán azért, mert mialatt Antoine fel-alá futkos Párizs utcáin, óhatatlanul is a háttérbe halljuk Woody Allen Midnight in Paris (2011) című filmjének éjszakai sanzonjait.

Éppen ezért ajánlom a könyvet azoknak, akik egy könnyed nyári kikapcsolódásra vágynak a hétköznapok mókuskerekéből, akik szeretnek sokat nevetni, akik szeretik Franciaországot, valamint az ezzel együtt járó francia életérzést, identitást és nem utolsó sorban azoknak, akik szeretik Woody Allen filmjeit. A regény könnyed hangvételű, rövid fejezetekből áll, így akár pár nap alatt könnyen elolvasható. A regény olvasását követően az olvasó rákeres a szerző további műveire, majd megdöbbenve tapasztalja, hogy a regényt író francia férfi – ellentétben a fülszövegen feltüntetett képpel – a való életben egy német nő. Touché!

Tóth Detti