A szerelemben nincsenek szabályok
Saját tapasztalataimat is előtérbe helyezve úgy érzem, hogy a lehető legjobbkor talált meg Fodor Zsana legújabb könyve, mely a Szerelembe keveredve címet viseli. A recenziós példányért ezúton is köszönet az Erawan kiadónak.
Az írónő rajongótáborának persze nem kell bemutatni az alkotó már megjelent műveit, azonban az új olvasóknak néhány gondolattal szeretném felkelteni érdeklődésüket.
Fodor Zsana az Elhúztam Anyátok és A jó édes Anyátok könyveinek szerzője, aki elsőkönyves szerzőként olyan bonyolult témákat ölelt fel, mint az életközépi válság, a házasságban felmerülő konfliktusok köre, továbbá a párkapcsolati kommunikáció különböző aspektusait járta körbe.
Az írónő újonnan megjelent könyvében ismét a szerelem és a párkapcsolatok bonyolult rendszere áll a középpontban, kiegészülve a fiatalabb generációt érintő párkapcsolati bonyodalmakkal. A mű kitér a kapunyitási pánik problematikája is, mely szintén az Y generáció egyik vészcsengője az idő múlására.
Szerelembe keveredve című alkotás cselekménye egy hétvégét ölel fel. A kötet érdekessége, hogy mindegyik főszereplő egy olyan élethelyzetben ragadt benn, amit nem tud megoldani, amin nem tud továbblépni. Mindegyik szereplő görcsösen keresi hol a megoldást, hol pedig a menekülési útvonalat egy adott élethelyzetre, mégsem tudnak túllépni az őket ért sérelmeken. Ezért aztán úgy döntenek, hogy ezen a bizonyos hétvégén most az egyszer, de csakis egyszer, kilépnek az addigi megszokott komfortzónájukból… és hogy milyen eredménnyel járnak? A könyvből kiderül.
A főszereplők saját berögzült, korlátozó hiedelmeiket írják felül a hétvége alatt meghozott döntéseikkel. Az említett hétvége alatt mindegyik szereplő sajátos utat jár be és mindegyik szereplő más-más személyiségfejlődésen megy keresztül. Az új döntésekkel pedig általános tézisek dőlnek meg.
Vajon tényleg mindig hallgatni kell az első benyomásra? Biztos, hogy a hirtelen megjelenő szexuális vágy és a bizalom kizárja egymást? Mindig a biztos utat kell választani a szerelemben? Egy családanyának már nem lehetnek vágyai? – Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk az írónő könyvében.
Fodor Zsana új könyvében a megszokott friss és lendületes stílussal találkozhatunk, mely rövid tartalma ellenére is mély mondanivalót rejt. A mű elolvasása után biztos vagyok benne, hogy valamelyik főszereplővel mi is lelkileg azonosulni tudunk, vagy talán mi is felülírhatjuk saját korlátozó hiedelmeinket.
A könyvet akár mi is elolvashatjuk egy hétvége alatt, kikapcsolódásra vágyóknak is kiváló olvasmány, azonban, ha mi is olyan megoldandó problémákkal találjuk szembe magunkat, melynek megoldását sehol sem találjuk akkor is nagyszerű választás lehet Fodor Zsana könyve, hiszen ahogy a könyv alcíme is mutatja Soha ne érd be a második hellyel!
Jó olvasását és alapos önismereti munkát kívánok,
Tóth Detti