Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Mit érdemes kiemelni egy olyan könyv ajánlójában, ami minden eddig megismert családregényhez képest teljesen más? A szokatlan történet mellett a könyv további különlegessége, hogy az utolsó tíz oldalon sem lehetsz egészen biztos a befejezésben, sem a benned lecsapódó konklúzióban. Hiszen a karakter, aki taszított, egyszer csak szimpatikussá válik, akit pedig minden porcikáddal meg akartál ismerni, hirtelen legfőbb ellenséged lesz. Pedig se nem szövevényes, se nem kusza, mégis van benne valami, ami mindaddig egészen megfoghatatlan, míg be nem csukod a könyvet az utolsó szó elolvasása után. Na, de mindjárt összeszedem magam, és mégis megírom ezt az ajánlót.
Születésnapi ajándékként került hozzám. Ránézésre könnyednek tűnt, talán még egy kis romantikát is beleképzeltem. De nem könnyű és nem is romantikus. Egy kamaszlányról szól, akit villámcsapásként ér a felismerés, hogy szülei visszaadják őt szülőanyjának. Ez a fordulat már önmagában keserű és szívszorító, de van ennél egy mélyebb fájdalom is benne. Rögtön az elején a tarkónkba vág ugyanis egy gondolat a szülőségről és arról, hogy a gyermek nem egy árucikk, amit ide-oda lehet pakolgatni. Már a regény legelején szembesülnünk kell azzal, hogy
rossz anyának lenni millióféleképpen lehet, jól csinálni viszont csak egyszer és egyféleképpen kell.
A főhős (akinek a nevét nem tudjuk meg), óriási terhet kap: az addigi jól megszokott életéből kiszakítják, imádott nevelőanyja lemond róla és egy vélhető betegség okán teljesen el is tűnik lánya látóteréből. A kontraszt nagyon erős, hiszen a kényelmes, biztonságot nyújtó közegből egy pillanat alatt zuhan a jövőkép nélküli szegénységbe. Megismerkedik testvéreivel, édesanyjával és édesapjával. Egyikük sem az a személy, akire támaszkodhatna, akitől bármit – akár anyagi javakat, akár érzelmeket vagy bölcsességet – kaphatna. A feszültségekkel teli, amúgy teljesen sivár és ingerszegény környezet mélyen belemar a visszaadott lány lelkébe. Húgával, Adrianaval osztozik egy ágyon, ám a húg fizikai közelsége sokkal inkább taszítóan hat a főhős lelkivilágára. Bátyjai mindvégig ellentmondásosan bánnak vele, hiszen viszonyulásuk egyszerre bántalmazó és gyengéd. Ez az ambivalens kötődési forma egyébként mindegyik családtagra jellemző, különösen Adrianara, az ösztöneivel viaskodó, jószívű, ám rendkívül faragatlan kislányra, akit a főhős inverzeként érzékelhetünk a történet kibontakozása során.
A regény zsenialitása, hogy a főhősben lezajló személyiségfejlődés tökéletesen tetten érhető, jól követhető, logikusan felépített. Az őt ért impulzusok mindegyikéhez társul egy jól megfogalmazott érzés, legyen az a düh, a magány, a szerelem vagy a remény. Az érzések végül egy különös tömbbé állnak össze, mely a regény végére egy új főhőst és egy egészen új nézőpontot ad nekünk. De nem csak a visszaadott lány bontakozik ki előttünk. Végső soron minden egyes szereplőt kicsomagolhatunk, van, akit jobban, van, akit kevésbé, de a meglepetések egyik esetben sem maradnak el. Ami számomra különösen nagy élmény volt, hogy míg erős megszólítást kapott a bennem dolgozó előítélet egy, a gyermekéről lemondó édesanyával kapcsolatban,
szép lassan vezetett át az írónő az előítélet sötét alagútján, hogy aztán megmutassa, mi is van pontosan a másik oldalon.
Érdekes gondolatként merült fel bennem e sötét alagútban bandukolva, hogy mi tesz valakit jó szülővé. A regényben ugyanis egy nagyon erős kontrasztot látunk a vér szerinti- és a nevelőanya között. Míg az előbbi meghökkentő hibákat vét, addig a másik – bár lemondott a lányáról – távolról érkező gondoskodásával továbbra is az élete immár titokzatos része marad. Szinte együttérzést, fájdalmas melankóliát érzünk a főhős nevelőanyja iránt, miközben minden porcikánk viszolyog az édesanyától. De az írónő rávezet arra, hogy mi csupán a főhős szemüvegén keresztül látjuk a két nőt. A valóság, a tapasztalatainkon alapuló igazság súlypontja egészen máshol van. És bár nehéz azonosulni azzal, hogy az édesanya is jogosan követelheti az őt illető megértést és elfogadást, a regény egy különös, a modern anyasággal kapcsolatos kihívásokat bemutató jelenettel zárul, ami magával hozza a megnyugtató beteljesülést. Mármint ami az olvasó gondolatait, érzéseit illeti. A visszaadott lány története ugyanis nem zárul le teljes egészében, az írónő több kis rést is hagyott e különös élet falán, amelyek még tartogatnak megválaszolandó kérdéseket, kibogozandó szálakat.
Mivel a regény során a főhős (mint elbeszélő) olykor kitér a jelenre, melyben már felnőtt nő, sejthető volt, hogy lesz folytatás. Végül meg is jelent a hír a visszaadott lány történetének következő epizódjáról, melyet biztosan nem fogok kihagyni. Ti se tegyétek!
