Az ártatlanság ára

Isten útjai kifürkészhetetlenek…

Pozsony, Csejte, Velence, Párizs, a szerelem és a halál násztánca

„Csejtén megtanultam milyen kegyetlenek az emberek, milyen aljasságokra képesek a hatalomért, és hogy vannak olyan alávaló férfiak és nők, akiknek a gyilkolás örömforrást jelent. Velencében megtanultam, hogy semmi sem az, aminek látszik, az álarcok mögött megbújó emberekről soha nem tudom, hogy jót vagy rosszat akarnak, és azt is, hogy a szerelem nem győz le mindent. Velencében azt gondoltam ismerem az erkölcstelenség legmélyét. Rá kellett jönnöm, hogy egy bordélyház százszor tisztességesebb, lakói egyenesebbek, mint a párizsi királyi udvar léhűtői. Rá kellett jönnöm, hogy az igazi fertő nem pocsolyából, hanem csillogó szalonokból indul, és a tisztességet sajátosan, önös érdekeik szerint mérik. Mindhárom hely megkínzott, de Párizs a leginkább, s annyira gyűlölöm, hogy szívem szerint felgyújtanám.” –

R Kelényi Angelika: Az ártatlan, a párizsi nő

 Mire vágyik egy fiatal lány? Egy olyan lány, aki mélyen vallásos? Egy olyan lány, aki azt gondolja legnagyobb kincse az ártatlansága? Egy olyan lány, akinek a gonoszság szikrája sincs a lelkében? Eget-földet rengető holtig tartó szerelemre vágyik. Beteljesülésre. Arra, hogy szüzességét annak az egyetlen férfinak adja, akivel életre szóló szerelmi házasságot köt. De 1609-ben ez olyan vágy, ami csak keveseknek adatik meg, hiszen a szülők már előre eldöntik, hogy kihez kell nőül menni. Nem a szerelem győz, hanem a vagyon. És aki nem engedelmeskedik? Azt egyszerűen kitagadják, földönfutó lesz. Ez a szerelem nélküli sors várt volna Fabricius Flórára és nővérére is. De tudjuk Isten útjai kifürkészhetetlenek, van az úgy, hogy a sors más utat szán, mint a kényszerszülte vagyon házasság. Bár azt Flóra sem gondolta, hogy az ő révbe érését megannyi tragédia és haláleset kíséri…Útja a békés, szeretet teljes pozsonyi otthonból indul, ami az utolsó pillanatban már sivár, és csak emlékét őrzi annak, ami egykor volt. Csejte várt rá, Báthory Grófnő és romlott udvara. Fájón nyílik fel a szeme, hogy a valóság ilyen, és a benne élő emberek majdcsak ördögtőlvalók. A bűnök sora végtelen. Gyilkosság, paráznaság, korbácsolás, erőszak, testi és lelki-terror, könnyek és rettegés. Idejött hát a nővére. Ide menekült Mayer János és a kényszer házasság elől. Idejött, hogy végül képzelt boldogságban, öntudatlanul érje a vég. Velencébe már szerelmes szívvel érkezett, amit legnehezebben saját magának vallott be. Megdöbbentette a város és az emberek szabadelvűsége, a bujaság folytonos jelenléte, még is magával ragadta. Felébresztette addig ismeretlen oldalát, az addig mélyen alvó szenvedélyes Flórát. Velencében izzott a levegő a vágytól, túlfűtötte a kaland, a romlottság, a mindenhová elérő kémhálózat, és soha nem lehetett tudni kit rejt egy csodásan megmunkált álarc. Még is volt egy hely, ahol csöppnyi tiszta nyugalmat lelt, egy virágzó kert fehér paddal és egy szökőkúttal. Szerelem, házasság, árulás. Felkorbácsolt vágyak, és porba hulló fejek. Igazság és hazugság kísérte őket Velencében, és ez is üldözte el őket. Párizsban sem változott semmi. Hogyan is változna ha egyszer az ember kígyót melenget a keblén? Ugyan úgy bekerültek a hazugságok és a mocskos játékok körforgásába. Flóra a veszteségek legmélyebb bugyrait is megjárta Párizs csodálatos palotáiban. Végül minden mozaik a helyére került. A boldogságért nagy árat fizetve, de elérkezett a nyugodt élet ideje.

„Nekem soha nem tetszettek a számító, hideg fejű nők. Flóra azért vonzott már a találkozásunk első perceiben, szenvedélyes volt, okos, művelt, és olyan tiszta, romlatlan, mint egy kisleány. Nem ismerte hírből sem a gonoszságot, a rosszindulatot, a kegyetlenséget. Mindig ezt kerestem. Ezt az ártatlanságot, mely úgy hatott rám, mint a tiszta patakvíz, mely ez én bűneimet is elmossa.”

R Kelényi Angelika: Az ártatlan, a párizsi nő

Mire vágyik egy kalandor lelkű, szerelemben mélyen csalódott itáliai férfi? Mire vágyhat egy olyan férfi, kinek apja a Velencei dózse? Lorenzo Mariani vágytól fűtött, szerelmet kerülő, de egy két lábbal a földön álló eszes fiatal ember. Nyughatatlan lelke vonzza a bajt, a kalandot, szenvedélyesen nyomoz. Úgy veti bele magát a védelmező szerepébe, mintha így akarná meváltani a világot, megváltani saját magát. Bizonyítani akar saját magának, hogy képes legyőzni a szerelmet, felülemelkedni rajta. Nők hada hódol be neki, élvezi, hogy lábai előtt hevernek. A bujaság, a testi élvezet feledteti vele csalódásait, sérelmeit. Más bűne miatt is „vezekel”, hiszen a bátyjától megmenteni egy nőt, majdnem olyan, mint megmászni a legmagasabb hegyeket. Ilyen volt Lorenzo Mariani. Jóképű, önbizalommal teli, okos, szenvedélyes, védelmező. De mi történik akkor, ha ez férfi, kinek lába előtt hever a világ, aki tanult orvos, belebotlik egy orvos lányába, aki egy szeleburdi fiatal fruska? Világa felbolydul, személyisége változni kezd. De hogyan tudja mindezt feldolgozni egy kalandor lélek, akinek átszakíthatatlannak tűnő lelki gátjai vannak? Legyőzi önmagát. Legyőzi legsötétebb óráit, mert az volt neki bőven, és rádöbben az elkerülhetetlenre, igaz szerelem mégis csak létezik… 

Fabricius Flóra és Lorenzo Mariani története nem az a klasszikus királylány mese nagy happy end-del a végén. Nem-nem. Csak kis happy end, az is csak félve, mert a boldogság törékeny, és nekik az út addig kősziklákkal volt kirakva. Nekik keményem meg kellett a boldogságért küzdeni. Már találkozásuk sem az a szerencsés véletlen, sokkal inkább a veszély sodorta őket egymás mellé, a kételyek és a furcsa eltűnések, a titkos nyomozás. Ugyanaz kérdés foglalkoztatta őket: Báthory Grófnő ki is valójában? És hová tűnnek a lányok? Hová tűnt Dorottya, és ki is az a Garami kapitány? Minden lépésüket kísérte a vágy és a halál. Olyan hullámvasútra ülünk fel velük, amibe nem csak beleszédülünk, de egyenesen elveszünk benne, közben pedig beutazzuk Európát. A fiatalok szerelme több próbatételt állt ki, mint amennyi egészségesnek és normálisnak mondható. A körülmények legyőzése nem elég. Saját magukkal is meg kell küzdeni. De meddig bírja a test, a lélek és a szív? Meddig bírja egy ember a körülmények terhelését, a lelki nyomást, és a veszteségeket? A trilógiában mindezekre választ kapunk, mindamellett, hogy fény derül az igazságokra, a hazugságokra. Végül mindenki megmutatja ki lapul az álarc mögött. Az Írónő nagyon furfangos, és olyan ravasz és csavaros történetet fon a két főszereplő köré, hogy szinte mi is szereplőkké válunk. Szeretem azokat a könyveket, amelyek egyes szám első személyben íródnak. Így beléphetek a könyvbe. Együtt lélegzem a főszereplővel. Érezem a fájdalmát és boldogságát. Személyiségének egy része szinte bennem marad. Észre sem veszem de szinte formálódom olvasás közben. Hiszem azt, hogy minden könyv hozzánk tesz valamit. Ad, mutat valami olyat, amit eddig nem láttunk, vagy elfelejtettük, hogy bennünk él, mert mindig csak rohanunk, és nem figyelünk a saját gondolatainkra, érzéseinkre, érzelmeinkre. Flóra ereje, kitartása, csak megerősített abban, hogy a veszteségeink nem győzhetnek le minket, nem ülhetünk sírva sokáig. Fel kell állni és menni kell tovább az úton, akkor is ha fáj, akkor is ha nehéz. A boldogságoz nem mindig virágos mezőn vezet az út, Flórának és Lorenzonak pedig kősziklákkal volt kirakva, melyen sok áldozat árán, a szerelem és a halál násztáncát járva, érkeztek meg. 

Nehezemre esik akármit is mondanom, az első szótól az utolsó szóig imádtam ezt a történetet. Kívánom, hogy mindenkinek olyan élmény legyen, mint nekem. Ragadjon el benneteket is a történet, ébressze fel bennetek lelketek, érzelmeitek, érzékiségetek, vágyaitok elszunnyadt részét. Vágyat a tudás iránt, vágyat az utazásra (de ne ilyen áron). Nem szeretek könyvekkel kapcsolatban ígéretet tenni, de most hármat is teszek. 

1. Aki kézbe veszi az első részt, valószínűleg reszketni fog az izgalomtól, hogy elolvassa a második és harmadik részt is.

2. Elkap a vágy, hogy Velencébe utazz.

3. Garantáltan mindenki fülig szerelmes lesz Lorenzo Marianiba.

Jó olvasást!