Lélekwellness gyerekkönyvekkel

Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány

Sose hagyjátok elveszni a gyermeki lelketeket. Én az enyémtől sose tudtam, és nem is akartam elszakadni. Ti se nőjetek fel igazán, mert igazán felnőttek csak így lehettek. Ezek után joggal merül fel bennem a kérdés Kedves Olvasóim, ki szeretne újra gyermek lenni? Kezeket fel, aki szereti a meséket! Na és ki szereti a gyermek és ifjúsági regényeket? Akkor azt kell mondanom, gyerekek, kicsik és nagyok, valamint gyermeklelkű felnőttek előnyben. Mint ahogy a csíkos és pöttyös könyveknek is megvan a maga különlegessége, szerintem pont annyira varázslatosak ezek az „új” mesék, és kalandok, amiknek már szép színes a borítójuk. De egyszer ezek is megsárgulnak, kicsit nyűttesek lesznek. Féltve őrízzük majd őket azért, hogy unokáinknak tovább adhassuk, és ők is úgy örüljenek neki, mint annak idején én a Két Lottinak, és az ágy szélén kuporogva adják át magukat a képzelet, a kaland, a misztérium és a mese világának.  Így hát gyermeki lelkem és a mai jeles nap, Andersen születésének 216. évfordulója, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Napja és a Meseírás napja alkalmából hadd mutassam be nektek a Tündérsztorit, vagy is Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány című könyvét. Vigyázat, semmi „világfájdalom”, felszabadító lélektúra, igazi lélekwellness következik.

„Amikor írok, érzem magamban azt az alsós, vagy tizenéves gyereket, akihez beszélek, de eközben a felnőttet is, aki a valóságban vagyok.” – Bosnyák Viktória 

Bosnyák Viktória, szerintem a legboszorkányabb boszorkány, sőt megkockáztatom a magyar Rowling, – bár kicsit sem hasonlít a történet a Harry Potter könyvekhez – aki egy varázslatos tündérbirodalmat hozott létre, és ezt a tündérországot ötvözte, a gyermeki leleményességgel, kiemelve az olvasás és könyvek fontosságát. Felhívja a figyelmet arra, hogy könyvtárba járni nem „ciki”. Valamint figyelmeztet minket arra is, hogy minden ember, illetve tündér fontos, legyen az morc vagy kedves. Eleven és szellemes stílusával, könnyed lazasággal, és élvezetes hangnemmel párosul, így megfogja az olvasót, legyen az ifjonc, vagy ifjonclelkű. És végre egy könyv, amely azt az üzenetet hordozza magában, hogy olvasni jó, és nem azt, hogy olvasni kötelező. Tetszik ahogy meg vannak benne szólítva a gyerekek, és briliáns húzás a Pál utcai fiúkkal indítani a történetet, mert így megjelenik a kötetben egy másik könyv, és nem is egy, több is. A Koldus és királyfi, Pinokkió, a Dzsungel könyve, és a többszörösen doktorált Micimackó is – mert kiderül Micimackó egyáltalán nem csekély értelmű. Ezzel pedig beágyazódik a fejekbe a gondolat, hogy ha Jóhegyi Lacinak tetszik a Pál utcai fiúk, és minden más is, akkor az már annyira „rossz” nem is lehet, és így már megér egy könyvnyitást. Na de nézzük, hogy miről is szól a varázslatos képességű Jóhegyi Laci tündérmentő kalandja.

Még mielőtt akármibe is belekezdenék, el kell árulnom, hogy a Békés utcai Általános iskola kicsit sem az, aminek látszik. Itt nem csak a külsejére gondolok. Ott van mindjárt Zrumeczky Dezső, aki talapzatáról mosolyog, sőt tanácsokat is ad, ha arról van szó. Mint főszereplő Morcz de Kedves Aranka, aki akkorát változik a történet végére, hogy Dezső bácsi menten leugrik a helyéről. Aztán a csini Mucikámék, akik az ebédet osztják, benne azzal a bizonyos valamivel, amitől… És ami mindenkire hatással van, kivétel a mi Lacinkra, mint legfőbb főszereplőnkre. 

„A macska rúgja meg! A darázs csípje meg! Azt a rézfánfyütyölőjét!” Így indul történetünk, a bosszankodó Jóhegyi Lacival, aki épp az iskolába tart. A 10 éves Laci igazi könyvmoly, aki egész nyáron a szoba mélyén rejtőzve rótta a sorokat, és falta a könyveket. Most mondd meg, egy ilyen gyereknek nem büntetés az iskola? Hát de. Hiszen ott nem lehet csak úgy szabadon könyvet rántani. Bár Lacit ez nem zavarja, titkon olvas az évnyitón, és néha az is megesik, hogy órán is belemerül egy-egy letehetetlen kalandba. De Jóhegyi barátunk nem is sejti, hogy ez az év más lesz mint a többi. De még mennyire, hogy más. Olvasási versenyt hirdetnek, és ő már lelkiszemei előtt látja, ahogy megnyeri a versenyt, és átveszi a díjat. Na de addig még sok tündéres napnak el kell telnie… Lássuk csak, vegyük szép sorba. Telnek a napok, megismerjük a 4. d osztály „lakóit”. Lengyel Dórit és Sárit, illetve Sárit és Dórit, az ikreket. Sanyát, aki hatalmasakat kacag a Pál utcai fiúkon. Igen, azon. Ignácot, az osztály rémét, Ágicát, az osztály szépét, és Marika nénit, az osztály főnököt. Valamint megismerkedünk a legmorcabb Morcz Arankával, aki a könyvtárosok réme, és még a kollégák is messziről kerülik. Csak Laci a legvitézebb vitéz, aki bemerészkedik hozzá, és hogy úgy mondjam ki sem jön többé. Aztán a vitézlelkű Sári és Dóri, illetve Dóri és Sári utána megy Lacinak, és megpróbálják megmenteni a rút könyvtárostól. Ekkor teátrális pálfordulás történik. Titkok sorozata lát napvilágot és megkezdődik, a „Mentsük meg Morcz Arankát” mentőakció! De milyen titkok ugye? Kiderül Laci titkos könyvvidító képessége, meg az is, hogy távoli de micsoda rokonsága van a híres Gutenberggel. Arankáról is kiderül, hogy kicsit sem boszorkány, és kicsit sem morc, viszont nagyon is segítségre szorul. Így hát Laci futószalagon olvas, és terjed a vidám Pál utcai fiúk. Olyannyira, hogy egyre szebb és kedvesebb Aranka alig bírja… És a könyv lapjain járőröző pókokról még nem is szóltam. Természetesen, mint minden rendes mese végén, itt is minden jóra fordul, a jó elnyeri méltó jutalmát. Szeretnék én olyan ajándékot kapni, mint Laci. És a rosszak, na mert kik is voltak a rosszak? Ugye azt nem is mondtam. De a lényeg ők is megkapták a magukét, igaz Mucikám? És Algebra is jól lakott. 

Ui.: olvassátok el a folytatást is. Klott Gatya, ne fárassz és Analfa visszatér. (kedvencem lett Klott Kálmán és a verselő légy)