Larisch Grófné mindent elmond?
Marie Louise von Wallersee-Larisch: Sisi udvarában
Üdvözöllek bennetek ismét „Habsburgiában”. Újabb írással jelentkezem a Habsburg család intrikával, szövevénnyel, udvari pletykákkal gazdagon dúsított világából. Mielőtt belekezdek, szeretném megosztani veletek, hogy ennek az írásnak az a különlegessége, hogy először kézírással született meg. Ha jön az ihlet akkor nincs mese azt le kell írni.
Mostani írásomra is vonatkozik, az új könyv régi téma elmélet, viszont még is csak új a köntös. Marie Louise von Wallersee-Larisch, a benfentes. Bajorországi Erzsébet Ausztria Császárnéja és Magyarország Királynéjának az unokahúga. Igen Kedves Olvasóm, ez az írás is Sisihez kapcsolódik, nem ígérem, hogy ez az utolsó történet, ami a “Szomorú Császárnéhoz” kötődik, mert nagy a család, sok az esemény. Bár ebben a könyvben nem Sisi a főszereplő, hiszen Larisch Grófné életének emlékiratait olvashatjuk, melynek központi témája az az időszak, amit imádott Sisi nénikéje mellett töltött, és akiért a tűzbe ment volna. Valamint a mayerlingi tragédia, és annak a mai napig vitatott körülményei. A messzire nyúló császári kezek alapos takarítást végeztek Rudolf és Mary tragédiájának eltussolásakor, még is napvilágot látnak „kínos” részletek…
Nem tagadom, hogy teljesen magával ragadott az egész történet, annyira, hogy alig tudtam feldolgozni, és az sem titok nagyon érdekel Sisi életútja. 6 könyvet sikerült elolvasni róla gyors egymás után. Egyik jobb volt, mint a másik. De nem könnyű olvasmányok ezek, tényleg emésztgetni kell kicsit, végig gondolni, összerakni az eseményeket, mert 6 könyv 5 szerzőtől, mutat eltérést, és 5 szemszöget. És levonva a végső konklúziót, ez nem az a klasszikus királylány mese nagy happy end-del a végén…
Marie Louise von Wallersee-Larisch: A múltam. Emlékiratok. 1913-ban íródott, 24 évvel a mayerlingi tragédia után, ahol Rudolf, és fiatal szeretője, az alig 18 éves Vetsera Mária öngyilkosságot követett el. De rengeteg teória született ezzel kapcsolatban. Egyik érdekesebb, és döbbenetesebb, mint a másik. Alig vártam, hogy megérkezzen ez a könyv. Nem tagadom, azért kétkedve vettem a kezembe, mert hát azért Allison Pataki könyvéből kiderül, eléggé hozom-viszem az információkat hölgy volt a mi Grófnénk. Végül úgy voltam vele, hogy ezt a gondolatot félreteszem, és ha már emlékirat, akkor igaz történet lesz. Az is lett, igaztörténet az ő szemszögéből. Végtelenül érződik benne a düh, harag, megbántottság, bosszú, gyűlölet a császári család felé. Nem lehet érte megvetni, hiszen anélkül mondtak ítéletet felette, hogy meghallgatták volna. Elsősorban Sisi volt az, aki minden kapcsolatot megszakított vele, ezzel egyértelművé téve, hogy őt, Larisch Grófnét hibáztatja mindenért (talán a saját maga hibáiért is). A császári család tagjai, és a bécsi arisztokrácia követte ezt a példát. Kilökték köreikből a Grófnét. Kegyvesztett lett.
Szülei révén félarisztokrata volt. Apja, Sisi bátyja, Lajos. Anyja pedig egy egyszerű polgári születésű színésznő, Henriette Mendel, aki később bárónői címet kapott. Gyermekként eszes, okos kislány volt. Cserfes, életrevaló, aki mindent észrevesz, meghall, és megjegyez. Ő is szeretett lovagolni, túrázni, kalandozni. Hasonlított Sisire. De a legfontosabb, hogy szívből rajongott nagynénjéért, Erzsébet császárnéért. Imádta, bálványozta. Későbbiekben pedig egyenesen olyan akart lenni, mint ő. De az ő élete teljesen máshogy alakult. Nem volt sem boldog, sem gazdag, sem közkedvelt. Már csak a származása miatt sem. Megpecsételte sorsát azzal, hogy barátságot kötött a Vetsera családdal. Hiszen kellett az Ő szándékolt vagy nem szándékolt, vélt vagy valós segítsége, hogy Rudolf és Mária kapcsolata kialakuljon és egy “elvakult őrületté” csapjon át. Bábáskodott a románc fölött, de azt még ő sem gondolta, hogy ilyen vége lesz.
Mikor befejeztem a könyvet nem kaptam levegőt. Egyszerűen alig bírtam felfogni amit olvastam. Teljes döbbenet. Letargia. Voltak részek, amiket visszakerestem, hogy most akkor, hogyan meg mi van? Annyira foglalkoztatott, hogy alig tudtam aludni. Aztán néhány nap múlva szépen elkezdtem összefésülni magamban a szálakat, és mindazt amit eddig tudtam, és azért keletkezett néhány kérdőjel is. Meg amúgy is, ez igen, nesze neked vallomás. Szinte süt a harag. De azzal is tisztában voltam, hogy nyilván mivel erősen sértett a Grófné, így azért a vallomás eléggé egyoldalú, és lehet van benne túlzás, vagy ferdítés, vagy nem is biztos, hogy ennyi év távlatából úgy emlékszik ahogy az volt. Végül még egyszer kezembe vettem a könyvet, mert a végén van egy 24 oldalas magyarázat, ami Csorba Lászlótól származik, aki jeles magyar történész. És igen, a sejtésem bebizonyosodott, hogy a vallomás és a valóság között vannak eltérések…
Magasra jutott. Elmondhatta, hogy a császárné legbelső köreihez tartozik. Még sem lett ebből diadal menet. Sőt. 82 évesen egyedül, magányosan halt meg, nem volt díszes temetése, talán senki nem emlékezett már rá, csak azt tudták róla, hogy “az a Larisch Grófné, aki…”