Cirkusz a székesfővárosban

– A cirkusz számunkra maga a szabad szárnyalás, a közönség tapsa, nevetése pedig a levegő, amin suhanunk.

Böszörményi Gyula

1901. április 03-án furcsa izgalom lett úrrá a székesfőváros lakóin, majd mikor 06:20-kor begördült a síneken az első kocsi egy pillanat alatt megőrült mindenki. Az ok pedig egyszerű, a méltán híres Barnum and Bailey kerekeken gördülő amerikai vándor cirkusza érkezett meg. A különlegességeket felsorakoztató, izgalmakat és lélegzetelállító produkciókat bemutató gigantikus cirkusz város két hetet készült eltölteni a városban, és egyik ámulatból a másikba ejteni a kíváncsi népeket, akik nem csak fővárosiak, hanem messze vidékekről vonattal érkeztek, hogy legalább egy előadást láthassanak, még akkor is ha az indóházban vagy a környékén szabad ég alatt is kell aludniuk.

2021-ben, 120 évvel a Barnum and Bailey érkezése után szinte hihetetlen, hogy ekkora kiváncsiság, érdeklődés és őrület fogad egy cirkuszt. Ma már jobbára a gyerekek jönnek a lázba, vagy nem tudom ki hogyan van vele, de engem nem igazán ejt ámulatba…. Talán azért is, mert eddig nem láttam egy gigantikus cirkuszi showt sem. De ez is ékes bizonyítéka annak, hogy az ingerküszöbünk olyan magas, hogy sem egy gördülő cirkusz, sem egy kitörő vulkán híre, sem egy világtragédia nem renget meg már minket eléggé. Kicsit szomorkodunk, kicsit elborzadunk, beszélünk róla egy darabig, aztán megyünk tovább, hiszen másnap jön egy új hír, egy új őrület. Ez mind a túlzott információáramlás, és a média gigaerejének köszönhető. Példának okáért ott van Csernobil, ha az most robbana fel, 3 perc múlva tele lenne vele az internet! Durva nem? Na de mi csak maradjunk szépen a cirkusznál, mert volt ott hepaj, nem is kevés. Viszont az is biztos, hogy azért 120 éve tollaskalapban szívesen beültem volna én is egy előadásra, hiszen Annie Jones, vagy a borneoi ikrek, a Mab királyné vagy épp Csontváz Gigerli tuti jók lettek volna, na meg Miss Zolino és a római futam a végén. Meg persze mindenki óriási csoda volt akkor, aki porondra tette a lábát.

– Le se tagadhatná, asszonyom – viszonozta átható tekintettel az én kutató pillantásomat –, hogy ön a szebbik fele a Monarchia-szerte híres Ambrózy-féle nyomozópárosnak.

Böszörményi Gyula

Tisztán látás végett az előző részek tartalmából röviden.

Richárd: Titokzatos múlt. Arrogáns. Nyomoz. Lelőtték. Képes szeretni. Felépült. Újra arrogáns.

Mili: Nagyutazás. Baleset. Vonzza a bajt. Nyomoz. Maradt. Börtönben ült. Kiszabadult.

Márika: Utcakölyök. Tolvaj. Társaskodónő. KisKomorna. Nyomoz.

Emma: Nagyutazás. Millennium. Elrabolták. Megszökött. Bújdosott. Előkerült. Hazatért.

Így érkeztünk meg a cirkuszhoz, illetve a cirkusz hozzánk, melynek két bejárata is van. Az egyik rögtön a szépséges és romlott székesfővárosunk táblájánál található és itt még jegyet sem kell váltani, míg a másik valóban a Barnum bejárata. Ugyanis kérem van itt cirkusz, ámerika, hepaj meg zűrzavar a Barnumon nem csak belül, de kívül is.

Egyébként az újabb Ambrózy regényhez kissé rögös út vezetett, mert rögtön megjelenéskor megérkezett a kötet, de épp valami mást olvastam akkor, és nem akartam félbehagyni. Aztán meg ahogy lenni szokott, történt egy csomó minden, meg egy rakás másik könyv, felújítás, pakolás stb. Nyáron viszont Tóth Gábor Ákos Balatoni futár című könyvét olvastam, amely a Millennium idejében játszódik. Teljesen megalapozta a hangulatomat, és tökéletesen visszarepített kedvenc történelmi korszakomba, épp csak a helyszín volt más. (A róla írt ajánlóm ITT olvaható.) Egyértelmű zöld jelzést adtam ezzel magamnak, hogy itt az idő visszatérni „Ambrózyába” és irány a cirkusz. A könyv természetesen a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg, 2020. őszén. Böszörményi Gyula 336 oldalon keresztül bűvöl és ejt ámulatba bennünket a félig valóságos, félig kitalált történetében. Aprólékos és pontos kutatómunkájának köszönhetjük a sok-sok plusz információt a szereplőkről és helyszínekről, melyek még közelebb hozzák a könyvet az olvasóhoz. Szinte belépünk a könyvbe. Sokakat zavar a lábjegyzet, mert tördeli a könyvet. Na de tegyük a szívünkre a kezünket, ha ezek nem a lap alján lennének, hanem hátul egy függelékben, hányszor lapoznánk hátra, hogy elolvassuk? Na ugye…

Nagyon tetszik, hogy ennyire lendületes a történet, dinamikus és folyamatosan pezseg. Nincs olyan, hogy üresjárat, lapos jelenet vagy unalmas oldalak. Sajnálom, hogy a báró ilyen keveset van jelen, de hát, aki lábadozik, az maradjon is nyugton… Már amennyire ez elvárható egy folyton nyüzsgő detektívtől. Az viszont nagyon tetszett, hogy Emma több szerepet kapott és ez nem volt tele gyötrelemmel, hanem megmutatta, hogy azért ő is csak Hangay, eszes és bátor, valamint kicsit sem üldözi a bajt és nem is kanál minden lében, mint Mili. Tetszett, hogy együtt nyomoztak a testvérek, és Márikával együtt – na mert ő sem maradhat ki semmiből – közösen oldották meg az ügyet.

Nem szeretnék spoilerezni sem, mert azért csak akad pár olyan ember aki nem olvasta a könyvet. Viszont a vélemény az vélemény, és az ajánló az ajánló. Ha két részre veszem a könyvet, akkor elmondhatom, hogy külön-külön is nagyon tetszett. Fantasztikus, ahogy a cirkusz megjelenítésre került. Életre kelt a könyv lapjain. 336 oldalon keresztül láttam az előadásokat, és élveztem minden percét. Hihetetlen méretei lehettek az egész cirkusz komplexumnak, hiszen 12 ezer embert beterleni egy sátor alá, ahol több színpadon egyszerre mentek előadások, az nagyon komoly. Nem mellesleg valóban olyan volt az egész, mint egy önálló, mozgó város. Saját közvilágítás, utca szerű elrendezés, középen kis tér. Éjszakai őrök, saját belső nyomozók, ők a Pinkertonok. Cseppet sem túloztak akkor, amikor gigantikusnak nevezték a Barnum and Baileyt. A könyv másik része maga a nyomozás. A cirkuszi munkával és az előadásokkal eleinte párhuzamosan folyó szimatolás, azért a végére jól összekuszálódott, és mire kibogozták a szálakat, kiderült, hogy nem is egy hanem két, nem is, három bűneset is van. Na ez a csavar kérem. Erre pont nem számított senki sem. Hiszen csak egy ártatlannak vélt cirkuszi kirándulással indulnak meg az események, amely a látványosságok bemutatása helyett gyilkossági merényletbe fullad. Ettől izgalmasabb kezdet nem is lehetne. Aztán pedig megindul a több szálon futó cselekmény óriás. Beköltözés a cirkuszba, ismerkedés a tagokkal, mindenki megfigyel mindenkit, Emmáért ketten is küzdenek, Márikát majdnem elvesztettük. Na ez volt az a pont, amikor sokkos állapotba kerültem. Ne csak Márikámat neee! De jól van csalánba nem üt a ménkű. Ahogy a kedvenc bárónk, úgy a kedvenc kicsit sem komor kiskomornánk is „megmaradt”. A végére volt itt minden kérem… Gábriel arkangyal, szellem a városban, túszejtés, üldözés a római futamon, tomboló örjöngő nézők. A jó szórakozáshoz kell ennél több? Ugyan dehogy. Aztán a Barnum továbbállt, ahogy Emma is…Útrakelt a boldogságot pöfögő különvonattal….

Tulajdonképp ennél a résznél is nyugodtan elmondhatom, hogy fantasztikus lett. Ahogy korábban is írtam már, Böszörményi Gyula egy ZSENI, csupa nagybetűvel. Maximálisan együtt élek a szereplőkkel. Szinte érzem a szívdobogásuk, hallom a hangjuk, együtt lélegzem velük. Sőt szinte érzem annak a 12 ezer embernek az eufórikus hangulatát, akiknek volt olyan szerencséje, hogy végig nézhettek egy Barnum showt. Én is együtt izgultam a szereplőkkel, gondolkodom velük, nyomozok és próbálom megfejteni a rejtélyeket. Aprólékosan gyűjtöm össze a mozaik darabkákat, hogy végül összeálljon a megfejtés, meglengessem győzelmi zászlómat, és jöhet a nagy tűzijáték. Jött is, meg a nagy bumm! A végén pedig csak megcsavarodik a szívem, hogy ilyen keveset kaptunk az ifjú házasok „átlagos!” mindennapjaiból. Ha van nekik egyáltalán olyan…

A könyvről többet itt tudhatsz meg.

Korábban a témában írt cikkeim. Leányrablás a rádiószínházban és Eseteim Ambrózy báróval.