Egy elpazarolt élet…

Bart István:A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös

Üdvözöllek Benneteket újra! Nagyon izgalmas, de kellőképp rögös útra invitállak titeket.  Egy fiatalember, mert hát egy trónörökös is csak ember, utolsó napjainak lehetünk szemtanúi. Megdöbbenve nézhetjük végig, hogy hogyan lesz a világ egyik legnagyobb birodalmának alig 30 éves trónörököse és 18 éves szeretője legenda, majd mítosz. Egy mítosz, ami sosem megy feledésbe igazán, mert rejtélye megfejthetetlen, de teória ezer. Fogadjátok szeretettel legújabb írásomat, Bart István: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös című könyve nyomán.

A mű először 1984-ben jelent meg, majd pedig 2017-ben az Európa Könyvkiadó gondozásában. 243 oldalon keresztül, hat fejezeten, két utójátékon, és egy legenda című lezáráson át követhetjük Rudolf utolsó napjait. A szerző fotókkal, újságcikkekkel és levelekkel tarkította, és hozta közelebb az olvasójához a könyvet. 

Nagyon vártam, hogy megérkezzen a könyv, és végre kiderüljön a kideríthetetlen. Nagyon kellett figyelnem, mert rengeteg az esemény rengeteg a szereplő. Megint eljutottam oda, hogy annyira foglalkoztatott a történet, hogy alig tudtam aludni, és voltak részek, amiket többször is visszaolvastam, és megjelöltem. Érdekes volt látni, hogy mindenki tud, mindenki lát, mindenki hall, de senki sem mond igazán semmit. A szálak összefutnak, majd szétválnak, és valahogy kicsit mindenki máshogy emlékszik. Imádtam, hogy ebben az időben mindenki naplót írt. A mayerlingi tragédia után szépen sorban jöttek az emlékiratok. Mindenki magyarázkodik, még sem derül ki igazán, hogy mi is történt valójában. A gondos császári kezek dolgoztak, és minden bizonyítékot, dokumentumot eltüntettek, tanukat örök hallgatásra ítéltek. Alig marad valami konkrét hátra, csak a levelek, a naplók, az emlékiratok, amik valljuk be őszintén elég egyoldalúak…Leghíresebb és legnagyobb port kavaró emlékirat természetesen Larisch Grófnétól származik. Volt szerencsém olvasni. Sissi mindent tudó, mindent látó és halló, „hozom-viszem” a szót unokahúga, aki a legbelső körökből a porba hullott, mert vélt és valós legnagyobb köze neki volt az események tragikus sorsú alakulásához. Vetsera Mary és Rudolf románca az ő bábáskodása alatt fejlődött, bár azt ő sem gondolta, hogy ilyen vége lesz….

1858. augusztus 21. Trónörökös született. Mint ragyogó csillag tűnik fel a Habsburgok égboltján. 101 ágyúlövés a tiszteletére, zúgnak a harangok, éljenez a nép. Megnyugszik a birodalom, a trónörökös megérkezett. Rudolf Ferenc Károly József, ki született Ferenc József Ausztria Császára és Magyarország Királya, valamint Bajorországi Erzsébet Ausztria Császárnéja és Magyarország Királynéjának harmadik gyermekeként. 

Micsoda szülők!! Legendás szépségű anya, és sziklaszilárd jellemű, Isten kegyelméből uralkodó apa. Feltevődik hát a kérdés, ha valakinek ilyen szülei vannak, annak miért kell ilyen sorsra jutni? De nézzük meg jobban a fenti képet. Nem véletlen az elrendezés. Azért jut(hat) ilyen sorsa, mert mindenki mögötte áll, és nincs mellette senki. Milyen tudattal nő fel egy gyermek, ki születése pillanatától kezdve egy jelkép? Jelkép a birodalom jövőjét illetően, jelkép és remény az embereknek. Élete első pillanatától fogva katona. Hamar elvesztette gyermekkorát, és idejekorán katonai egyenruhát kellett viselnie. Sziklaszilárd jelleművé akarták nevelni. De hamar kiderült, hogy nagyon nehéz lesz. A koronahercegséggel a megfelelési kényszer érzése is párosult, mindez a trón velejárója volt.

„Milyen a trónörökös? A trónörökös nyalka, a trónörökös fess, a trónörökös fiatal. A trónörökös daliás. (Volt.) A trónörökös a jövő záloga maga; a megtestesült remény és ígéret. Léte az állam fennmaradásának záloga.”

  

Hosszú évek teltek tanulással, kiképzéssel, utazással, és Rudolf csak várt, csak várt, hogy apja vasmarkából végre kikerüljön a hatalom, és eljöjjön az ő ideje. De az ő ideje hamar letelt. De nem töltötte hasztalanul a neki jutott időt, rengeteg tudása, tudományos munkái, doktori kinevezése, és a vadász trófeái mellé, sok nőt is a magáénak mondhatott, többek között Vetsera Mary anyját is, és a velejáró megannyi botrányt, és gyógyíthatatlan nemi betegséget. Az egyre reménytelenebb várakozás felőrölte volna az idegeit? Tényleg az idegösszeroppanás szélén állt? Gyűlt a harag, mélyült az ellentét. Teljesen más volt a világnézete apának és fiának. Ferenc József megrögzött konzervatív, míg Rudolf liberális volt, hajlott az újítások irányába. Mivel a belpolitikához nem engedték közel, mint jó világfi, utazásai során látta hogyan változnak Európa nagy országai, és látta hogyan megy el a fejlődés a birodalom mellett. Külpolitikával foglalkozott, mert úgy gondolták, hogy “ott nem tud nagy kárt csinálni”. Így rengeteget utazott feleségével Stefániával a birodalomban. Reprezentációs utak voltak, kapcsolat építés, javítás, kötelező látogatások sora. Politizált, és álnéven, éles hangon bírálta apját és a kormányt, a Wiener Tagblatt című ellenzéki újságban.

Rudolf utolsó napjaiban volt egy nagy vitája az apjával, ahol, ha minden igaz elhangzott egy bizonyos mondat, “nem vagy méltó arra, hogy az utódom légy!” (nem biztos, hogy sikerült szó szerint idéznem, mint ahogy az sem biztos, hogy így hangzott el, vagy elhangzott-e egyáltalán) Ez is lehet egy lökés a tett irányába? Vagy annak a forgatókönyve már sokkal hamarabb megkezdődött? Egy biztos, apa és fia nagyon messze álltak egymástól. Ferenc József nem ilyen trónörököst álmodott magának. A németek szemét is nagyon szúrta a politikai ténykedése. Így a titkosrendőrség figyelte minden lépését. Birodalmon belül, szívéhez legközelebb álló nép voltunk mi neki, ahogy édesanyjának, Sisinek is. Azt is beszélték, hogy Magyarország királyának akarta magát koronáztatni, mert erősen dolgozott azért, hogy önálló hadseregünk legyen, zajlott a Véderő-vita, akinek magyar éllovasa “der Pista Károlyi” volt. Ha így van, akkor hadbíróság elé kellett volna állnia, és akkor milyen ítéletet mond apa a fia fölött? Rudolf nevével kapcsolatban rengeteg dolog felmerült, hogy kém, lázító, szabadkőműves. Azért ez így együtt nagyon jól hangzik… Nyugodtan ki lehet jelenteni Rudolf egy meg nem értett polihisztor volt. Talán ő sem értette saját magát. Hullámzó természetű volt, vagy nagyon magasan járt, vagy mély szakadékba zuhant. Rudolf is csak egy lenne, aki feláldozható volt a birodalom oltárán? És Mary? Ő lett volna az úgynevezett “járulékos veszteség”? Olyan fiatal volt, szép és végtelenül naiv. Ártatlannak nem mondanám, mert ő is egy szerepet játszott, filmbe illő drámai alakítás volt. Ennyire elvakította a szerelem, vagy Rudolf “igéző szemei” ennyire megbabonázták? Talán csak egy báb volt, hogy ne legyen egyszemélyes dráma.

A válasz a nem tudom-ban rejlik. No de nem azért mert nem értettem miről olvasok. Nagyon is értem. Hanem, mert annyi minden eltűnt. Annyi mindent magával vittek a Habsburgok a monarchia sírjaiba. Ezért is lett legenda ez az egész, egy mítosz. Végül is mit gondolok erről az ámokfutásról? Lehetett volna rajta segíteni. A maga különös módján kért ő segítséget, de valahogy nem figyeltek rá eléggé. De én inkább áldozatnak vélem őket. Egy lassan őrlő, konzervatív gépezet áldozatai, ahol nincs helye az újításnak. Sok szülői hibával, mert családba született, de nem ismerték egymást. Rengeteg egyéni ballépés. Ezek együttes hatása elég ahhoz, hogy egy élet vakvágányra kerüljön.

Végül is az ami biztos, hogy Rudolf és Mary Vetsera bárónő meghaltak. Előre eltervezetten történt meg egy lány rablás, amiben tudtán vagy tudta nélkül részt vett Larisch Grófné, és Bartfisch a kocsis. Megjelent Müllerné a bába asszony is, aki nem csak szülesztésben volt jártas de a magzatelhajtásban is. Ebből az is feltételezhető, hogy Mary gyermeket várt a hercegtől, de az „abortusz” nem sikerült jól, és lány életét vesztette, és Rudolf pedig bánatában utána vetette magát a halálba. Ez is egy lehetőség. De azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy korábban egy másik szeretője, Mitzi Kaspar, aki már fél évvel a trónörökös halála előtt szólt a titkosrendőrségnek, hogy Rudolf kettős öngyilkosságra akarta rávenni. Újabb kérdés lát napvilágot. Beteges halálvágya lett volna? Tudatosan készült a kettős öngyilkosságra, és Maryben talált partnerre ebben? Ahogy mondtam nagy a rejtély, sok a teória. Ki a hibás? Ebben a történetben sokan hibáztak, de ezt nem szeretik beismerni, és inkább ki-ki a maga módján áldozatnak véli magát. Bűnbaknak kikiáltva Larisch Grófné és Stefánia trónörökösné lett. Utóbbinak mi volt a bűne? Nem tette boldoggá a férjét. Nehéz is lett volna neki, ennyi szeretővel szemben. Nem mellesleg a házasságuk utolsó időszakában alig találkoztak. Valamint Stefánia érzékelte változást, látta a jeleket, és el is ment Ferenc Józsefhez. De nem történt semmi. Illetve mégis. Rudolf másodmagával a halálba sietett. 

Annyi az ok okozat a könyvben. Aki a kezébe veszi, és el szeretné olvasni, hogy igazán megértse az egészet, annak azért jobb ha előtte utána olvas a dolgoknak, mert ez a könyv egy élet végét mutatja be. Egy tehetséges, de ki kell mondani gyenge, nem uralkodónak való, fiatal férfi utolsó ész nélküli hajszáját mutatja be. Én végig azt éreztem, hogy nem akart ő meghalni. Az utolsó pillanatig várta, hogy valaki segítsen neki, várta, hogy észre vegyék. Figyelem és szeretethiányos volt. Még is azt kapta végül, hogy „úgy halt meg, mint egy szabó”.  Az ő élethelyzete nem ismeretlen a mai kor emberének sem. Sokat dolgozó, utazó szülők gyermeke, akiket a nagyszülő vagy nevelőnő nevel. A szüleit alig látja, alig ismeri. Végül a társaság elviszi, „lezüllik”, alkohol és kábítószer rabja lesz. Majd mire a szülő eszmél, már késő. Csak a sír mellett állva ismeri fel a jeleket. Ott döbben rá, hogy kért volna ő segítséget, csak nem figyeltek rá oda, mert túl sok volt a munka… 

Végül jön az utolsó felvonás. Díszes temetés a koronahercegnek, ahol a császár kérésére egyetlen koronás fő sem vesz részt, még is ezrek tódulnak Bécsbe, hogy lássák a trónörökös utolsó útját. De mi van szegény Maryvel? Ő még két napot „várt” mayerlingben egy sufniba dugva, hogy végre érte jöjjön két nagybátyja, és valamiféle végtisztességet adjon neki. De milyen eljárás az, ahol úgy viszi el a család a szeretett Maryt, mint aki él, és ruhába öltöztetik? De ezt kellett tenni, a parancs így szólt. És ki mert volna ellenkezni a császárral? Egy ilyen hatalmassággal, kinek keze a végtelenbe elér? De annyit ténykedett az ügyben Ferenc József, hogy talán ő maga tette halhatatlanná fia és Mary halálának körülményeit.  

„Habsburgnak születni s trónörökösnek – mint a születést kísérő földi és mennyei fény- és hangjelenségekből is látható – sors volt, sőt végzet. Azaz előregyártott élet.”

Zárszóként pedig szeretnénk köszönetet mondani Bart Istvánnak, aki időt és energiát nem sajnálva, összeállította és elmesélte nekünk ezt a történetet, amit még a nagymamájától hallott Rudolfról és a „Vecsera” lányról.

Saját írásomról levonva a végső konklúziót, egy különleges könyvajánló lett ez a mostani. Nem a könyvet sikerült bemutatni, hanem egy életet. Egy fiatal trónörökös elpazarolt életét, amelynek kicsúcsosodása Bart István könyvében olvasható. Remélem sikerült mindenkit „felvérteznem”, és közelebb hoznom Rudolf trónörökös eltékozolt életéhez.